2018. április 30., hétfő

Csemeteültetés


A segesvári Mihai Eminescu Trust Alapítvány felkérésére iskolánk részt vett egy három napos csemeteültetési akcióban, Ültessünk a jövőért címmel, ami az Ültessünk a Bolygóért nevezetű program része,  az ACCOR ORTIS szállodalánc finanszírozásával.
A Nagy Mózes Elméleti Líceum négy osztálya vett részt, a VIII. A, VII. A, IX. C és  D osztályok, osztályfőnökök: Bács Éva, Fülöp Rita, Mészáros Ágoston és Pécsi Kinga

Kedden reggel 8 órakor indultunk. Mikor megérkeztünk, mindenkinek adtak egy pólót, ami egy felejthetetlen emlék marad mindenki számára. Azok a diákok, akik velünk tartottak, pozitív élménnyel és véleménnyel gazdagodtak. Ez a túra némelyeknek azért volt érdekes, mert még nem volt hasonló élményben részük. Juhar és nyír facsemetéket kaptunk, amelyeket el is kellett ültetnünk. Több erdész is segítségünkre volt, hiszen megmutatták, hogyan  kell elültetni egy facsemetét, illetve megtanították, hogyan kell védelmezzük a természetet. A fiúk elvállalták a nehezebb munkát, így a lányok nem kellett ássanak, na persze volt lány, aki szerette volna az ásást is kipróbálni, de hamar fel is adta. Jó kedvvel végeztük feladatunk, néha egy-egy vicc is elhangzott, amitől csak egyre inkább fokozódott a hangulatunk. A segítségünkért délben egy kis meglepetés várt bennünket (ami persze jól is jött ), egy kis zacskóban kaptunk egy szendvicset, egy almát is és vizet. Ez az esemény nekünk és a környezetünknek hasznos volt. Mindenki úgy térhetett haza, hogy egy kevéssel hozzájárult a környezet megvédéséhez.
Kovács-Minka Aranka, IX. C