2017. október 29., vasárnap

Október 23

„Menj el a térre, ahol fekszenek...”, hangzott el a felszólítás iskolánk előadásának nyitányában, hatvanegy év, vagyis, huszonkétezer kétszáznyolcvan ébredés és álomba merülés távlatából. Valójában ez a pár szó örök érvényűen összegzi az emlékezés mibenlétét: visszatekinteni és szellemünkkel ellátogatni arra a térre, ahol szikrák sokasága kelt életre, hogy változtasson. Felülkerekedve tér- és időbeli távolságon, együtt tekintettünk a múltba, tisztelegtünk. A fiatalságra, mely elszánta magát, és áldozatot hozott véleménye kinyilvánításáért, Ákos dalának soraival emlékeztünk: „ha elérhetetlen, szent a cél, az elbukás is ünnepély”. Ugyanakkor felcsendült  a már ismerős Kormorán illetve a Fogolydal is. Az előadás világát a dalokkal együttesen alkották meg az alkalomhoz illő versek, prózák. Az ünnepi műsor végén iskolánk diákjai és tanárai közösen énekelték nemzeti himnuszainkat. „Ó, a mi fényünk!” Ezen a napon ismét megannyi gyertyaláng csillant meg együtt emlékező közösségünk szemében azokért, akik kilátástalan, gyötrelmes helyzetben mertek álmodni, és kezdték el építeni a reménység templomát. A Nagy Mózes Elméleti Líceum diáksága és tanárai a Hősök emlékművénél helyezték el koszorúikat, és hajtottak fejet a forradalom hősei előtt. 
Keserű Kriszta, Mátyás Ivett

Az ünnepi műsort rendezte: Nagy-Babos Edit, Nagy-Babos Tamás és Pakó László tanárok.