2017. október 29., vasárnap

Lengyelországi kirándulás (Auschwitz)


2017. október 6-13. között 13 Nagy Mózeses diáknak lehetősége nyílt az eseménydús történelmi múlttal rendelkező Lengyelországba ellátogatni. Nem volt meglepő, hogy rengeteg kíváncsi, buzgó diák jelentkezett erre a programra, azonban a korlátozott helyek száma miatt mindenkinek egy német nyelvű interjún kellett résztvennie, amelynek keretén belül  lehetőséget kaptunk a II. világháborúval, illetve a Holokauszttal kapcsolatos tudásunk feltárására, valamint arra, hogy elmondjuk, miért is tartjuk fontosnak a múltunk pontos megismerését. Ezen szempontokat figyelembe véve született meg a szerencsés diákok névsora.

Az eltöltött egy hét távlatából szemlélve az eseményeket úgy gondolom, hogy nem csupán szerencsések voltunk, hanem kiválasztottak, akiknek megadatott, hogy „személyes” kapcsolatba kerüljenek a történelmi múlt egy sötét korszakával.

Tanulmányi kirándulásunk fő témája ugyan a Holokauszt volt, emellett megismerkedhettünk a zsidóság történelmével, szokásaival, jelenével. Kipróbálhattunk igazi specialitásokat, autentikus zenei élményben volt részünk, túlélők és elhunytak  hátrahagyott dokumentumait tanulmányozhattuk, a munkatáborból megszabadult személyek egyikével beszélgethettünk, kérdeztünk és kérdeztek minket. Lágerek folyósóin sétáltunk, szögesdrót mögül tekintettünk ki, szűk járatokon szorongtunk. Talán egy pillanatra átéltük annak töredékét, amit a szabadulásra vágyó foglyok is. Egy dologgal azonban gazdagabbak voltunk náluk, ezt sosem tudjuk eléggé meghálálni: mi szabadok voltunk, szabad akaratból léptünk át minden küszöböt, szabad emberként távoztunk onnan, és így is érezhető volt a bezártság súlya. Mit éreztünk volna akkor, ott az ők helyükben? Reméljük azon időszak sosem ismétlődik meg, azok a borzalmak sosem fordulnak elő viszont. Láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, és olyan élményekkel lettünk gazdagabbak, amelyeket a világ más pontjai sosem nyújthattak volna nekünk.

Bagoly Anabella, XII. A 

Íme néhány rövid, visszaemlékező gondolatsor a 13 kiválasztott diák tollából:

,,Kirándulásunk” során sok érdekes dolgot megtapasztaltunk. Leginkább a túlélővel való találkozás, a lágerekben való séta hagyott nyomot bennünk.

De mindezek mellett felejthetetlen marad az esti pingpongozás, a csocsozás, az Activity társasjáték, és a majdnem hajnalig tartó beszélgetések. Nagyon boldogok vagyunk, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű, de egyben megdöbbentő tanulmányi kiránduláson.

Márton Réka és Székely Hanna, XII. C

Számomra a legnagyobb élmény a harmadik nap volt, amikor újra visszamehettünk a táborokba és azokat a helyeket nézhettük meg, amelyek legjobban érdekeltek. Kiemelném itt a magyarok blokkját, amelyet teljesen átalakítottak múzeummá. A szállásunkon megnéztünk egy kisfilmet abból az időből és csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire borzalmas dolgok történtek, miket műveltek az emberekkel. Ezenkívül egy óriási és nem visszatérő lehetőségben volt részünk, találkozhattunk egy lengyel túlélővel, Wacłav Długoborskival.

Elekes Karola, XI. C

Nekem a legjobban a harmadik nap tetszett, amikor másodjára látogattuk meg a lágereket. Talán azért tetszett ez a nap, mert magunkra körbejárhattuk mindkét lágert és azt nézhettünk meg, ami a legjobban érdekelt minket. Az Auschwitz I.-nél a magyar blokk volt az, ami a legjobban megfogott és megrettentett. Ott tudatosult a leginkább bennem, hogy mennyi ember halt meg és mennyien szenvedtek, köztük pedig a legtöbbjük magyar volt. Két óránk volt, hogy körbejárjuk a lágert és én több mint fél órát csak ott abban az egy blokkban voltam és olvastam, hogy mennyi kegyetlenség történt és mekkora igazságtalanság. Engem ez a nap és ennek a napnak a mozzanatai fogtak meg és állították a nézőpontom egy más irányba ezzel a témával kapcsolatban.

Kocsis Gergő, XI. C

A legnagyobb hatást a 18-as, magyar blokk váltotta ki bennem, az Auschwitz-i táborban. Az ott eltöltött idő folyamán, sokszor nehezemre esett megtenni egy újabb lépést az üvegpadlón, hogy továbbhaladjak. Mind a hangeffektusok, mind a vizuális képek megrázóak voltak és ott barangolva döbbentem rá arra, mire is vagyunk képesek akkor, amikor úgy gondoljuk, ítélkezhetünk embertársaink felett.

A másik helyszín, amely még intenzívebben hatott rám, a Birkenau-i láger (Auschwitz II) legnyugatibb részén levő „Szauna” fürdőhelyiség és az ezt körülvevő füves terület volt. Az épületben a látogatóknak úgy kell végighaladni, ahogy a deportáltaknak kellett: az értékeik és ruháik megfosztásától kezdve, egészen a kijáratig. Az áldozatokat nagy megaláztatás érte, ugyanis teljesen meztelenre kellett vetkőzniük, a fejüket kopaszra borotválták, emellett egy számot tetováltak az alkarjukra, amely a nevüket helyettesítette. Úgy érezték magukat, mintha megfosztották volna őket minden emberi méltóságuktól.

A nagy kiterjedésű füves területen néhány síremlék van felállítva a következő felirattal: „A náci fajirtás áldozatainak emlékére, akiknek itt szórták el a hamvait. Lelkük nyugodjon békében!”

Fejér Zsolt-Jenő, XII. A

Régóta foglalkoztat a zsidó nép kultúrája, a holokauszt és a II. világháború története, éppen ezért szerepelt a bakancslistámon Auschwitz meglátogatása. Személyesen akartam átélni, hogy milyen érzés lehet egy olyan helyen állni, ahol ennyi szörnyűség történt.

Nagyon hálás vagyok, amiért idén októberben lehetőségem volt Lengyelországba utazni ennek a tanulmányi, megemlékező útnak a keretén belül. Hihetetlen milyen események történtek azokban a sötét időkben.

A kirándulás során megtapasztalhattam, hogy milyen érzés egyszerre elszörnyedni és lelkileg megerősödni, megkönnyebbülni. Reggel, a borús ég alatt sétálva a barakkok, szögesdrótos kerítések között, visszacsöppentem abba az időbe. Szemeim előtt mintha ott lett volna az a sok ártatlan ember, szemeik félelemmel, kevés reménnyel telve. Mintha hallottam volna a zúgást a krematóriumok irányából, fejem fölött a felhők mintha gyásztáncot jártak volna, mintha füstként szálltak volna. Auschwitz, Birkenau. Ott nem véletlenül borús az ég, ott sosem tud talán igazán kisütni a nap. Felfoghatatlan, hogy mire képes az ember. Megrendítő érzés látni a sötét barakkokat, a gyászoló, néma fákkal körülvett rétet, amit hamu borít, de hálás vagyok, hogy ott lehettem. Személyesen akartam ott állni, némán, könnyes szemmel tisztelegni az áldozatok előtt.

Az út egyik tetőpontja az volt számomra, hogy találkozhattam egy Zeitzeuge-vel, ,,a kor tanujával”. A túlélővel való beszélgetés szintén visszaröpített az időben, akárcsak a lágerek látványa, az Überlebender szavai is lelkileg nagyon megérintettek.

A kirándulás kiválóan volt megszervezve, első napokon Oświęcim városkájával és a zsidó kultúrával ismerkedtünk meg, utána tettünk időutazást a koncentrációs táborokban és utunkat egy Krakkóban eltöltött nap zárta ünnepélyesen, ahol az óváros, zsidó negyed megtekintése mellett egy igazi tradicionális zsidó vendéglőben, Klezmer előzenét hallgatva vacsorázhattunk.

Ez az út örök emlék marad a szívemben, lelkemben, rengeteget tudnék még mesélni róla. Köszönök mindent Thomas Brendel úrnak és Nagy Judit tanárnőnek, Shalom!

Dáni Eszter, XII. A

Úgy érzem nem túlzok, amikor azt mondom, hogy az egyik életcélom beteljesült a lengyelországi kirándulás alkalmával. Mindig különös érdeklődéssel voltam a Holokauszt felé, úgy tartottam, hogy nem elég az ilyesfajta szörnyűségekről hallani, hanem saját szemünkkel látnunk kell nyomait, hogy örökre belén vésődjön: többet ilyesfajta eseményt semmi szín alatt nem engedhetünk megtörténni!

Amint sejtettem, mindkét koncentrációs tábor mély nyomot hagyott bennem, de mindenek felett két dolgot emelnék ki. Első az Auschwitz I táborban levő 18-as, azaz magyar blokk. A felső emelet múzeummá van kialakítva, ahol rengeteg információt olvashatunk a német megszállásról, a gettók kialakításáról, valamint a magyarországi zsidók sorsáról Auschwitzben és más náci táborokban. Mindezekhez képek, hangeffektusok és háromdimenziós dekorációk társulnak. Életnagyságú fényképösszehasonlítás egy magyar zsidó nőről a tábor előtt és után, kicsi gyermekek, akik valamilyen módon átvészelték a tábort, egy fiú, aki túlélt egy fejbelövést, a háttérben szívdobogás: hátborzongató...Mégis milyen ember képes ilyent tenni?!

A második a kedd esti kutatómunka, amikor lehetőséget kaptunk a túlélők feljegyzéseibe beleolvasni. Az én kezembe egy felettébb megrendítő akta került: zsidó foglyok levelei. Soha nem fogom elfelejteni a következő pár sort abból a levélből, amit egy lengyel zsidó írt édesanyjához: "[...] és egyetlen kívánsággal élek: hogy téged láthassalak és kifejezhessem hálámat a szeretetedért és gondoskodásodért. [...]". Más levelekbe is beleolvastam és észrevettem, hogy egy dolog  mindenikben közös: minden fogoly a jóllétéről, egészségéről biztosította az otthoniakat. Rájöttem, hogy érdemes tőlük tanulni, hiszen a mi életünkben a panaszkodás nem szabadna helyet kapjon.

Élménybeszámolóm lezárásául egy idézetet választottam: "Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje." - George Santayana

Tollvaj Beáta, XII. A