2017. október 29., vasárnap

Október 23

„Menj el a térre, ahol fekszenek...”, hangzott el a felszólítás iskolánk előadásának nyitányában, hatvanegy év, vagyis, huszonkétezer kétszáznyolcvan ébredés és álomba merülés távlatából. Valójában ez a pár szó örök érvényűen összegzi az emlékezés mibenlétét: visszatekinteni és szellemünkkel ellátogatni arra a térre, ahol szikrák sokasága kelt életre, hogy változtasson. Felülkerekedve tér- és időbeli távolságon, együtt tekintettünk a múltba, tisztelegtünk. A fiatalságra, mely elszánta magát, és áldozatot hozott véleménye kinyilvánításáért, Ákos dalának soraival emlékeztünk: „ha elérhetetlen, szent a cél, az elbukás is ünnepély”. Ugyanakkor felcsendült  a már ismerős Kormorán illetve a Fogolydal is. Az előadás világát a dalokkal együttesen alkották meg az alkalomhoz illő versek, prózák. Az ünnepi műsor végén iskolánk diákjai és tanárai közösen énekelték nemzeti himnuszainkat. „Ó, a mi fényünk!” Ezen a napon ismét megannyi gyertyaláng csillant meg együtt emlékező közösségünk szemében azokért, akik kilátástalan, gyötrelmes helyzetben mertek álmodni, és kezdték el építeni a reménység templomát. A Nagy Mózes Elméleti Líceum diáksága és tanárai a Hősök emlékművénél helyezték el koszorúikat, és hajtottak fejet a forradalom hősei előtt. 
Keserű Kriszta, Mátyás Ivett

Az ünnepi műsort rendezte: Nagy-Babos Edit, Nagy-Babos Tamás és Pakó László tanárok.

Lengyelországi kirándulás (Auschwitz)


2017. október 6-13. között 13 Nagy Mózeses diáknak lehetősége nyílt az eseménydús történelmi múlttal rendelkező Lengyelországba ellátogatni. Nem volt meglepő, hogy rengeteg kíváncsi, buzgó diák jelentkezett erre a programra, azonban a korlátozott helyek száma miatt mindenkinek egy német nyelvű interjún kellett résztvennie, amelynek keretén belül  lehetőséget kaptunk a II. világháborúval, illetve a Holokauszttal kapcsolatos tudásunk feltárására, valamint arra, hogy elmondjuk, miért is tartjuk fontosnak a múltunk pontos megismerését. Ezen szempontokat figyelembe véve született meg a szerencsés diákok névsora.

Az eltöltött egy hét távlatából szemlélve az eseményeket úgy gondolom, hogy nem csupán szerencsések voltunk, hanem kiválasztottak, akiknek megadatott, hogy „személyes” kapcsolatba kerüljenek a történelmi múlt egy sötét korszakával.

Tanulmányi kirándulásunk fő témája ugyan a Holokauszt volt, emellett megismerkedhettünk a zsidóság történelmével, szokásaival, jelenével. Kipróbálhattunk igazi specialitásokat, autentikus zenei élményben volt részünk, túlélők és elhunytak  hátrahagyott dokumentumait tanulmányozhattuk, a munkatáborból megszabadult személyek egyikével beszélgethettünk, kérdeztünk és kérdeztek minket. Lágerek folyósóin sétáltunk, szögesdrót mögül tekintettünk ki, szűk járatokon szorongtunk. Talán egy pillanatra átéltük annak töredékét, amit a szabadulásra vágyó foglyok is. Egy dologgal azonban gazdagabbak voltunk náluk, ezt sosem tudjuk eléggé meghálálni: mi szabadok voltunk, szabad akaratból léptünk át minden küszöböt, szabad emberként távoztunk onnan, és így is érezhető volt a bezártság súlya. Mit éreztünk volna akkor, ott az ők helyükben? Reméljük azon időszak sosem ismétlődik meg, azok a borzalmak sosem fordulnak elő viszont. Láttunk, hallottunk, tapasztaltunk, és olyan élményekkel lettünk gazdagabbak, amelyeket a világ más pontjai sosem nyújthattak volna nekünk.

Bagoly Anabella, XII. A 

Íme néhány rövid, visszaemlékező gondolatsor a 13 kiválasztott diák tollából:

,,Kirándulásunk” során sok érdekes dolgot megtapasztaltunk. Leginkább a túlélővel való találkozás, a lágerekben való séta hagyott nyomot bennünk.

De mindezek mellett felejthetetlen marad az esti pingpongozás, a csocsozás, az Activity társasjáték, és a majdnem hajnalig tartó beszélgetések. Nagyon boldogok vagyunk, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű, de egyben megdöbbentő tanulmányi kiránduláson.

Márton Réka és Székely Hanna, XII. C

Számomra a legnagyobb élmény a harmadik nap volt, amikor újra visszamehettünk a táborokba és azokat a helyeket nézhettük meg, amelyek legjobban érdekeltek. Kiemelném itt a magyarok blokkját, amelyet teljesen átalakítottak múzeummá. A szállásunkon megnéztünk egy kisfilmet abból az időből és csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy mennyire borzalmas dolgok történtek, miket műveltek az emberekkel. Ezenkívül egy óriási és nem visszatérő lehetőségben volt részünk, találkozhattunk egy lengyel túlélővel, Wacłav Długoborskival.

Elekes Karola, XI. C

Nekem a legjobban a harmadik nap tetszett, amikor másodjára látogattuk meg a lágereket. Talán azért tetszett ez a nap, mert magunkra körbejárhattuk mindkét lágert és azt nézhettünk meg, ami a legjobban érdekelt minket. Az Auschwitz I.-nél a magyar blokk volt az, ami a legjobban megfogott és megrettentett. Ott tudatosult a leginkább bennem, hogy mennyi ember halt meg és mennyien szenvedtek, köztük pedig a legtöbbjük magyar volt. Két óránk volt, hogy körbejárjuk a lágert és én több mint fél órát csak ott abban az egy blokkban voltam és olvastam, hogy mennyi kegyetlenség történt és mekkora igazságtalanság. Engem ez a nap és ennek a napnak a mozzanatai fogtak meg és állították a nézőpontom egy más irányba ezzel a témával kapcsolatban.

Kocsis Gergő, XI. C

A legnagyobb hatást a 18-as, magyar blokk váltotta ki bennem, az Auschwitz-i táborban. Az ott eltöltött idő folyamán, sokszor nehezemre esett megtenni egy újabb lépést az üvegpadlón, hogy továbbhaladjak. Mind a hangeffektusok, mind a vizuális képek megrázóak voltak és ott barangolva döbbentem rá arra, mire is vagyunk képesek akkor, amikor úgy gondoljuk, ítélkezhetünk embertársaink felett.

A másik helyszín, amely még intenzívebben hatott rám, a Birkenau-i láger (Auschwitz II) legnyugatibb részén levő „Szauna” fürdőhelyiség és az ezt körülvevő füves terület volt. Az épületben a látogatóknak úgy kell végighaladni, ahogy a deportáltaknak kellett: az értékeik és ruháik megfosztásától kezdve, egészen a kijáratig. Az áldozatokat nagy megaláztatás érte, ugyanis teljesen meztelenre kellett vetkőzniük, a fejüket kopaszra borotválták, emellett egy számot tetováltak az alkarjukra, amely a nevüket helyettesítette. Úgy érezték magukat, mintha megfosztották volna őket minden emberi méltóságuktól.

A nagy kiterjedésű füves területen néhány síremlék van felállítva a következő felirattal: „A náci fajirtás áldozatainak emlékére, akiknek itt szórták el a hamvait. Lelkük nyugodjon békében!”

Fejér Zsolt-Jenő, XII. A

Régóta foglalkoztat a zsidó nép kultúrája, a holokauszt és a II. világháború története, éppen ezért szerepelt a bakancslistámon Auschwitz meglátogatása. Személyesen akartam átélni, hogy milyen érzés lehet egy olyan helyen állni, ahol ennyi szörnyűség történt.

Nagyon hálás vagyok, amiért idén októberben lehetőségem volt Lengyelországba utazni ennek a tanulmányi, megemlékező útnak a keretén belül. Hihetetlen milyen események történtek azokban a sötét időkben.

A kirándulás során megtapasztalhattam, hogy milyen érzés egyszerre elszörnyedni és lelkileg megerősödni, megkönnyebbülni. Reggel, a borús ég alatt sétálva a barakkok, szögesdrótos kerítések között, visszacsöppentem abba az időbe. Szemeim előtt mintha ott lett volna az a sok ártatlan ember, szemeik félelemmel, kevés reménnyel telve. Mintha hallottam volna a zúgást a krematóriumok irányából, fejem fölött a felhők mintha gyásztáncot jártak volna, mintha füstként szálltak volna. Auschwitz, Birkenau. Ott nem véletlenül borús az ég, ott sosem tud talán igazán kisütni a nap. Felfoghatatlan, hogy mire képes az ember. Megrendítő érzés látni a sötét barakkokat, a gyászoló, néma fákkal körülvett rétet, amit hamu borít, de hálás vagyok, hogy ott lehettem. Személyesen akartam ott állni, némán, könnyes szemmel tisztelegni az áldozatok előtt.

Az út egyik tetőpontja az volt számomra, hogy találkozhattam egy Zeitzeuge-vel, ,,a kor tanujával”. A túlélővel való beszélgetés szintén visszaröpített az időben, akárcsak a lágerek látványa, az Überlebender szavai is lelkileg nagyon megérintettek.

A kirándulás kiválóan volt megszervezve, első napokon Oświęcim városkájával és a zsidó kultúrával ismerkedtünk meg, utána tettünk időutazást a koncentrációs táborokban és utunkat egy Krakkóban eltöltött nap zárta ünnepélyesen, ahol az óváros, zsidó negyed megtekintése mellett egy igazi tradicionális zsidó vendéglőben, Klezmer előzenét hallgatva vacsorázhattunk.

Ez az út örök emlék marad a szívemben, lelkemben, rengeteget tudnék még mesélni róla. Köszönök mindent Thomas Brendel úrnak és Nagy Judit tanárnőnek, Shalom!

Dáni Eszter, XII. A

Úgy érzem nem túlzok, amikor azt mondom, hogy az egyik életcélom beteljesült a lengyelországi kirándulás alkalmával. Mindig különös érdeklődéssel voltam a Holokauszt felé, úgy tartottam, hogy nem elég az ilyesfajta szörnyűségekről hallani, hanem saját szemünkkel látnunk kell nyomait, hogy örökre belén vésődjön: többet ilyesfajta eseményt semmi szín alatt nem engedhetünk megtörténni!

Amint sejtettem, mindkét koncentrációs tábor mély nyomot hagyott bennem, de mindenek felett két dolgot emelnék ki. Első az Auschwitz I táborban levő 18-as, azaz magyar blokk. A felső emelet múzeummá van kialakítva, ahol rengeteg információt olvashatunk a német megszállásról, a gettók kialakításáról, valamint a magyarországi zsidók sorsáról Auschwitzben és más náci táborokban. Mindezekhez képek, hangeffektusok és háromdimenziós dekorációk társulnak. Életnagyságú fényképösszehasonlítás egy magyar zsidó nőről a tábor előtt és után, kicsi gyermekek, akik valamilyen módon átvészelték a tábort, egy fiú, aki túlélt egy fejbelövést, a háttérben szívdobogás: hátborzongató...Mégis milyen ember képes ilyent tenni?!

A második a kedd esti kutatómunka, amikor lehetőséget kaptunk a túlélők feljegyzéseibe beleolvasni. Az én kezembe egy felettébb megrendítő akta került: zsidó foglyok levelei. Soha nem fogom elfelejteni a következő pár sort abból a levélből, amit egy lengyel zsidó írt édesanyjához: "[...] és egyetlen kívánsággal élek: hogy téged láthassalak és kifejezhessem hálámat a szeretetedért és gondoskodásodért. [...]". Más levelekbe is beleolvastam és észrevettem, hogy egy dolog  mindenikben közös: minden fogoly a jóllétéről, egészségéről biztosította az otthoniakat. Rájöttem, hogy érdemes tőlük tanulni, hiszen a mi életünkben a panaszkodás nem szabadna helyet kapjon.

Élménybeszámolóm lezárásául egy idézetet választottam: "Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje." - George Santayana

Tollvaj Beáta, XII. A




2017. október 16., hétfő

Ópusztaszeri kirándulás


Beszámoló

az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban tett kirándulásról

A Kovászna Megyei Tanács által kiírt pályázaton a Nagy Mózes Egyesület pályázata 4000 lejben részesült, amelynek célja az Ópusztaszeri Nemzeti Park meglátogatása által a XI. osztályos diákok nemzettudatának és nemzeti kötődésének megerősítése.

A kirándulás 2017. június 22 - 26. között valóult meg. Harmincegy diák vett részt. Fontosnak tartottuk kulturális örökségünk elmélyült megismerését és megbecsülésért. A felső évfolyam kiemelt diákjai rendelkeznek olyan művészettörténeti háttérismerettel, hogy a kirándulás számukra egy lelki és szellemi felemelkedést jelentsen. Nagy várakozással, felkészüléssel és nyitottsággal fogadták Erdély kultúrájából az évszázadok művelődéstörténetét és társadalom képét. Figyeltünk arra, hogy a kisebbségi kérdések előtérbe kerüljenek. Ennek példájaként kerestük fel a segesvári várban a szász emlékeket és a németnyelvű iskolát. Előre kutatást végeztünk például arról is, hogy I. Rákóczi Györgyöt miért itt választották fejedelemmé? A Dracula-mítosz hogyan alakult ki? A nyelvcsere és elszórványosodás milyen társadalmi átalakulás következménye?

Marosvásárhelyen a szecesszió európai szinvonalú műemlékeit néztük meg. Figyeltük, hogy a XX. század elején mit jelent ez a magyaros stilizáció? Megtekintettük a képtár magyar és román kiállítását. Kérdésünk: létezik-e a vizuális művészetben színben és formában különbség a magyar és román képzőművészet között? Habár mind a két gyűjtemény nagyon szép és értékes, de kritikával fogadtuk, hogy Nagy Imrét és a nagybányai magyar alkotók a román gyűjteményben kaptak helyet.

Kolozsváron az épített örökség megtekintéséből szelektáltunk. Nagyobb csomopontokat emeltünk ki, mint például a Mátyás király korabeli Kolozsvár és a későbbi Mátyás-kultusz. Templomokat tekintettünk meg, egyetemi karokat látogattunk meg. A színházban a nemzetközileg nagy nevű Liviu Purcarete rendezésében Shakespeare Julius Cezar darabját néztük meg.

Váradon a Patciumi Magyar Keresztény egyetem megtekintése mellett a szecessziós város emlékeit kerestük fel. A Sas palotát elemeztük részletesebben. Résztvettünk a várban szervezett Szent Lász napokon. Itteni magyarokkal beszélgettünk Várad kulturális életéről és az itt élők életmódjáról.

Gyulán a csoport egyik fele a híres termálfürdőt kereste fel, míg mások a várban a török hódoltság emlékeit tekintette meg. Beszélgettünk az itt élő román kisebbség történelméről és a jelenben működő intézmémyeiről.

Szegeden a Kossuth emlékeket kerestük fel, valamint a nevezetes épületeket.

Egy félnapot az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban töltöttünk. A Feszty-körkép megtekintése a legmaradandóbb élmény számunkra. Résztvettünk a bakot lőttem és egy csésze irodalom  foglalkozásokon. Megtekintettünk egy dokumentumfilmet a körkép restaurálásáról. Megdöbbenéssel hallgattuk, hogy a II. világháburóban egy bombatalálat miatt 60%-a megsemmisült, és egy lengyel csoport állította helyre.

A magyarországi kitekintés után Vajdahunyad vára volt a csapatra nagy hatással. A diákok közül eddig még senki sem járt itt. A Hunyadi család történetének ismeretén keresztül néztük ezt a lenyügöző lovagvárat. A diákok is felismerték, hogy a szocializmus milyen sebeket ejtett a tájon, és a főhomlokzatot eltakaró zászló rontja a vár esztétikáját.

Gyulafehérváron a székesegyház megtekintése megérkezés Erdély bölcsőjébe. Történelmünk, sorsunk alapilléreit láthatjuk.

A kirándulásnak egyik vezető szála Kós Károly Varjú nemzetség regénye volt. A regény cselekménye lehetőséget adott a múlt átélésére, és a társadalmi problémák megértésére. „Vannak akik a kitaposott uton járnak, és vannak akik törik maguk előtt az utat.” Mi a kitaposott uton jártunk, és köszönjük a pályázati bizottság tagjainak, hogy törik előttünk az utat, hogy legyen amin a jövő emberei haladjanak.



dr. Deák Ferenc,  programfelelős              





AZ ÓPUSZTASZERI KIRÁNDULÁS PROGRAMJA

2017. június 22., csütörtök

            - indulás 7 óra – Kézdivásárhely, Bíróság elől – ÚTIKÖLTSÉG: 40 /fő + pályázat, szponzorok

(18 év alatt szülői felhatalmazás Kristóf Mária közjegyzőnél, fénymásolt példány, személyi igazolvány – ellenőrizni)

            – étkezés: úticsomag, egyéni

            - Segesvár megtekintése

             - Marosvásárhely: Kultúrpalota (3 lej)

            - Kolozsvár – szállás elfoglalása (2 éjszaka: Báthory István Elméleti Líceum tornaterme, hálózsák, izolír ajánlott

                                    – Polus Center – séta, vacsora

2017. június 23., péntek

         – reggeli – egyéni

            – a Babes-Bolyai Tudományegyetem megtekintése:

                        1. Bölcsészkar

                        2. Pszichológia/pedagógia kar

                        3. Történelem kar

Kisebb csoportokban:

                        4. Jogi szak

                          5. Képzúművészeti Egyetem

                          6. Közgazdaságtan

            – ebéd – közös (előzetes foglalás) – Agapé Vendéglő, napi menü 14 lej

            – városnézés

            – 19 óra – színház: W. Shakespeare: Julius Caesar – jegy ára: 12 lej

(http://www.huntheater.ro/darab.php?eid=393&did=2321)

            – vacsora – egyéni



2017. június 24., szombat

– reggeli – egyéni

– 7 óra – indulás Nagyváradra

                        – Partiumi Egyetem megtekintése

                        – városnézés

– ebéd – közös (előzetes foglalás) – 15 lej

– indulás Magyarországra:

Gyula: a Gyulai vár és a Gyulai Termálfürdő (két csoportra osztva, választási lehetőség)

Szeged – szállás elfoglalása (2 éjszaka: a Piarista a Kollégiumban, ára: 5000 Ft (65 lej)

– városnézés

– vacsora – egyéni



2017. június 25., vasárnap

            – reggeli – egyéni

            – kirándulás az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba – belépő: 2600 Ft  (38–40 lej)  http://opusztaszer.hu/hu/fooldal/

            – ebéd – a városban (mindenki a rendelését külön fizeti)

            – vacsora – egyéni



2017. június 26., hétfő

            – reggeli – egyéni, úticsomag készítése

            Vajdahunyad vára:  belépő: 4 lej

            Gyulafehérvár (székesegyház)

         – érkezés: Kézdivásárhely, Bíróság elé










2017. október 6., péntek

Gólyabál



Gólyaavatás
       Ebben az évben is az új tanév második hetében megrendezésre került a diákok által jól ismert gólyahét. Ezt az élménydús hetet a gólyabál rituális ünnepségével zártuk. A kilencedikes évfolyam négy osztálya a hét napjain különböző öltözetben kellett teljesíteniük a X. osztályos társaiktól kapott feladatokat szünetről szünetre. Az iskola udvara a fürdőköpenyes, gumicsizmás, úszósapkás, salapétás és napszemüveges kilencedikes diákok nevetésétől csengett. A hétfői nap reggeli tornával indult, majd azt követte a lufis játék, ahol bebizonyosodott, hogy nem mindig a legminőségibb és a legdrágább dolgok válnak hasznunkra. Nagyszünetekben a bemutatkozó előadásokat tekinthettük meg, ahol felcsendült az osztályok himnusza, lelkes tánccal és énekléssel mutatkoztak be, megmutatva a csoporthoz való tartozásukat. A keddi nap folyamán azonban nem mindenki úszta meg szárazon. A táncpárbaj során minden gólya megmutatta, hogy egy rövid szünet folyamán is egyhamar táncra tud perdülni. Ez a szokásos gólyabálon is bebizonyosodott, felidézve a gólyatánc lépéseit, amelyet a kilencedikes diákok fogadalom tétele követett, ezzel megfogadva, hogy betartják az iskola szabályzatát. Ezt követte a hét folyamán megélt pillanatokból összevágott videója mind a négy osztálynak. A zsűri által kiválasztott párok feladatokban kellett bizonyítaniuk  a győzteseknek járó koronáért és jogarért. A Gólyák királynője a IX. A osztályos Kerekes Eszter, valamint királya a szintén A osztályos Kelemen Rudolf lett. A végét egy fergeteges buli zárta, ahol a diákok a gólyahét során kapott izgalmakat tombolhatták ki.
Mint szervezők úgy gondoljuk, hogy egy élménydús hetet hagyhattunk magunk után, elérve célunkat, miképpen kiszakított a megszokott környezetből, beavatást kapva a  Nagy Mózes Elméleti Líceumába. Reméljük a beavatottak számára élményteli volt, és az év is ilyen hangulatban fog lezajlani.
 Kelemen Betty, X. A





V. osztályos gólyabál

A gyermekek az ünnepi gólyatánccal mutatkoztak be, amit nehezen tudtunk nekik megtanítani, de a VIII. B-nek még szép, hogy sikerült. De ezek ellenére mi és ők is élveztük ezt az időt, amit arra szántunk, hogy megtanítsuk nekik a táncot. Mi is elmentünk óráról, meg ők is.
Amiután lejárt a tánc én, Zsanett és a másik osztályból Huni bemondók voltunk. Én a legnagyobb szeretettel köszöntöttem a szülőket, tanárokat és az igazgató urat.Olyan szépen mondtam, hogy még az igazgató is megdicsért.. 
 Utána különböző játékokat kellett teljesíteniük. A két osztályból a drága Johannánk négy összekevert csoportot állított össze: voltak a zöldek, kékek, sárgák meg a narancsok. A játékok során a  négy csapat feladatai között volt együttműködés, kreativitás, talpraesettséget próbára tevő, volt gyorsasági, ügyességi és logikai játék is.
A játékok mind különbözőek voltak. Volt amibe táncolni kellett, zenét hallgatott egy gyermek és dúdolta a dallamát, ha valaki hamar  s helyes volt amit leírtak akkor pontot kaptak, volt még olyan is amibe pufulecből kellett különböző állatokat csináljanak, és amelyiket kiválasztotta a zsűri az volt a nyerő ebben az esetben a tyúk-gólya volt..stb...Ezen próbák során bebizonyították, hogy igenis megvan bennük mindaz, ami a nagydiákká váláshoz szükséges. A játékok végén kiválasztottuk a nyertes csapatot. A narancssárgák voltak a győztesek, nekik két csomag gumicukrot adtunk, a többinek egy-egyet.
Az esemény végén jöhetett a buli, ez is nagyon tetszett nekik, tehát azt is mondhatom, hogy nagyon jó szervezők vagyunk.

Cora Szilvia, VIII. B

Október 6


A szabadságharc leverésének súlyos megtorlása az aradi vértanúk halála. Mi emlékezetben tatjuk tetteiket és áldozatkész életüket. Emlékezni ünnep, és ünnepelni közösségben szép. 
Ma iskolánk a Református Kollégium diákjaival közösen készített műsorral emlékezett a vértanúkra.

A műsorszámok sorrendje:
Iskolánk zenekarának előadásában a Fogolydal nyitotta meg ünnepi rendezvényünket.
Voloncs Attila, végzős diákunk mondott ünnepi beszédet. Bíró Norbert XI. osztályos vendégdiák s Damjanics imája verset szavalta el. Fóris Barbara vendégdiák előadásában egy aradi népdalt hallgattunk.
Iskolánk diákságának egy népes csoportja Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról művéből dramatizált versmondással emlékezett. 
Vendégeink az Ismerős arcok Nélküled számát adták elő, Lupán Anita és Babos Abigél tolmácsolásában. Utána Jánosi Zsolt X. osztályos vendégdiák Leiningen vertanú utolsó leveléből idézett.
Vendégeink a Katonák énekszámmal búcsúztak, amelyet iskolánk zenekarának Egy szabad országért záró száma követett.
A Református Kollégium zeneszámait Ruszka Sándor tiszteletes úr zenekísérete követte, irodalmi irányító Rancz-Gyárfás Zsuzsa tanárnő. Iskolánk zenekarát Pakó László tanár úr vezette, az irodalmi műsort szervezte Deák Ferenc.
Voloncs Attila (XI. C):

Tisztelt hallgatóság!
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint az azt követő megtorlás olyan mélyen gyökerezik nemzeti mitológiánkban, hogy furcsamód hajlamosak vagyunk egyszerűen megszokni az ünnepet, nem tulajdonítani neki nagy jelentőséget. Eljövünk ide és ünneplünk, monoton módon lerójuk a kötelességünket, de nem ismerjük a neveket, vagy ha mégis, a hozzájuk fűződő tetteket többnyire elfeledjük.
Talán kevesen és egyre kevesebben vannak azok, akik ma fel tudnák sorolni a vértanúk neveit, még kevesebben, akik ismerik is tetteiket. Kosztolányi írja majd száz évvel ezelőtt: csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló. Én azt szeretném mondani: nem tizenhárom név, de tizenhárom sors, tizenhárom szabadságnak szentelt élet. 
Mert, ha hiszünk abban, hogy a múlt meghatározza, determinálja a jelent, akkor nem tartozunk-e köszönettel ezeknek a százhatvannyolc éve kivégzett embereknek, akik évszázaduk nagy eszméje mellett olyan nemzedékekért áldozták életüket, amelyeket soha nem is ismertek? Az egyetemes kultúra régen eldöntötte a kérdést: de, igenis tartozunk. De vajon, vajon elég-e minden évben pusztán letenni koszorúinkat az emlékmű elé és fejet hajtani előtte? Nem az jelentené-e az igazi főhajtást, ha ismernénk is valamelyest ezt a tizenkét tábornokot és köztük az egyetlen ezredest?
Magunkat csapjuk be és raboljuk ki azzal, ha hagyjuk kiüresedni az ünnepet, és hagyjuk ezt a tizenhárom hőst puszta nevekké fakulni a köztudatban. Velük együtt feledjük el a többi nagy egyéniséget is, a szintén halálraítélt Batthyányt, az összes többi mártírt, az emigrációba kényszerülteket, a jogtalanul árulónak bélyegzett Görgeyt, saját őseinket is, mindenkit, akiről ez a nap szól.
Pedig megismerkedni a hősökkel nem csupán nyögvenyelős kötelesség tud lenni, hanem kaland, izgalom és büszkeség. Büszkeség, amikor arra gondolunk, hogy Damjanich János a szabadságharc egyetlen veretlen tábornoka. Elképedés, amikor azt halljuk, hogy Vécsey Károlyra a saját apja kért kötél általi halálbüntetést, mert fia a szabadság ügye melletti kiállással megbecstelenítette a grófi címet. 
Vagy ott van az 1849-ben alig harmincéves Leiningen-Westerburg Károly, az osztrákként is a magyarok oldalán harcoló Poeltenberg Ernő, a soha nem nősülő, családjának a hadsereget tartó Aulich Lajos, a saját születésnapján kivégzett Lahner György, és az a Schweidel József, aki nem csak Haynau és Windisch-Gratz, de tizennyolc esztendős korában Bonaparte Napóleon ellen is harcolt.
Ha csak ma délután mindegyikünk, mikor hazamegy, kihasználná a technológia nyújtotta lehetőséget és akár egy órát szánna arra, hogy bepötyögje ezeket a neveket a keresőbe és megtudja róluk, hogy kik voltak, hogyan éltek és mit tettek azokért a bizonyos soha nem ismert generációkért – értünk – akkor mindannyian elmondhatnánk, hogy a főhajtásunk nem szimbolikus, nem csak fizikai értelemben történt meg: de igazán ünnepeltünk és tiszteletet adtunk a bátraknak.
Hogy mit is jelenthet az igazi főhajtás, azt Sujánszky Euszták, iskolánk egykori tanára és a vértanúk egyik gyóntatója taníthatja meg nekünk. Ő, miután elhagyta Poeltenberg Ernő és Aulich Lajos zárkáját, Damjanich Jánost látogatta meg cellájában. Sujánszky visszaemlékezései szerint, miután Damjanich meggyónt neki és áldást kért tőle, átölelte őt és ennyit mondott neki: „Tisztelendő barátom, ön talán nem is tudja ki vagyok” mire Sujánszky ennyit válaszolt: „Igenis tudom”.
Köszönöm a figyelmet.