2017. április 13., csütörtök

 Hancsók Kálmán Megyei Matematika Verseny

A Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata I. helyen végzett . a  Hancsók Kálmán Megyei Matematika Versenyen, amelyet 44. alkalommal rendeztek meg Mezőkövesden, 2017 március 31-április 1 között.
Elhoztuk a vándorkupát Erdélybe , amely a legtöbb pontszámot összegyüjtő csapat jutalma.
Egyéni eredmények: Czira Borbála IX.o.- I. díj
                               Farkas Erik X.o.- II. díj
                               Dáni Eszter XI. o - I. díj
                               Kovács Roland XI.o. - II. díj
                               Talpă Diana XII.o. - III. díj 
További csapattagok: Vajik Timea IX.o., Bokor Krisztián X.o., Kis Brigitta XII.o.
Dáni Zsuzsanna , matematika szakos tanár

Negyedik alkalommal és egyben utoljára vehettem részt a Mezőkövesden megszervezett matematika versenyen, amely sokkal többet jelentett számomra, mint egy szokásos megmérettetés. Az általában fárasztó utazás sem volt unalmas, hiszen Torockót,  Nagyváradot és Debrecent is  meglátogattuk, hazafelé pedig Kolozsváron néztünk szét.  A verseny izgalmait, az azzal járó idegességet ellensúlyozták az élmények, hisz idén is egy kellemes délutánt tölthettünk Egerben, majd következő nap a Zsóry gyógy- és strandfürdőben. A szokásokhoz híven ebben az évben is volt táncház, amely a matyó néptáncot hozta közelebb hozzánk. Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára feltöltődés volt ez a néhány nap és elmondhatjuk, hogy tényleg megéri matematika versenyre menni.
Talpă Diana, XII.B. osztály



2017. április 4., kedd

FIZESS VERSSEL!


Ferencz Éva tanárnő írása
FIZESS VERSSEL!

A Julius Meinl Fizess verssel! nemzetközi kampányához idén először csatlakozott a mi iskolánk is. A díjazással egybekötött versnap igazi ünneppé nőtte ki magát. Közel 400 tanuló írta le és tűzte ki kedvenc versidézetét, s ebből hetvennél több saját alkotás jelent meg a nap folyamán az iskola előcsarnokában felállított üzenőfalakon. A diákok gyümölcs- és mentateát kaptak cserébe a versekért.

Rendhagyó irodalomórára is sor került a Költészet Nemzetközi Napján*, Dimény-Hasszman Árpád Levelek a szomszéd szobából című kötetét mutatta be a diákoknak, akik zsúfolásig megtöltötték az iskola dísztermét. A nagyszámú közönséget Marthi Szilárd és Molnár Balázs 12. A. osztályos diákok kalauzolták a versek birodalmában, a hangulatot fokozta Roșca Andrea és Bartók Rebeka hegedű- és fuvolajátéka. A napot alkotóműhely zárta.

„A kezdeményezés célja elsősorban az, hogy minél több ember számára – és így a diákokhoz is – eljuttassuk azt az üzenetet, hogy vannak dolgok, melyek pénzben nem mérhetők. A költészet több mint művészet. Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé**, vagy tea társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk.” – mondja Dobri Tibor, a Julius Meinl ügyvezető igazgatója, akinek jóvoltából a legtehetségesebb versírók értékes díjakban is részesülhettek.

A diákköltők közül a tíz legtehetségesebb Dimény H. Árpád verseskötetét, ketten pedig az Udvartér Alkotótábor részvételi díját is elnyerték. Az I-IV. osztályos kisdiákok, akik maguk is derekasan részt vettek a versírásban, elismerésül filteres gyümölcstea ajándékot kaptak. A díjakat átadta Bálint Áprád, a Julius Meinl regionális eladási igazgatója, és Dimény H. Árpád költő, aki ott, helyben dedikálta is a köteteket.

Díjazottak:

Kovács Kinga 6. A

Mojzi Hunor 7. A

Tamás Fanni 9. A

Gondos Borbála 9. C

Márton Kinga 10. C

Bagoly Anabella 11. A

Jakab Júlia 11. C

Dezső Orsolya 11. D

Balázs Etelka 12. B

Illyés Bíborka 12. D

*a Költészet Nemzetközi Napja március 21., amit a módszertani tevékenységek miatt egy nappal korábban ünnepeltünk a Nagy Mózesben.

1. Illyés Bíborka 12. D
leszek az életfogytiglanod
A felkelő nap és a lenyugvó is
Lehetek a jó, de a rosz is
Tekerhetek és hajthatok,
De ha kérhetlek, akkor hagyjatok.

2. Gondos Borbála 9. C
Idilli törésvonal
Kinyitom az ablakot a falon,
Az óra bölcs, dudorász,
Harmat-ittas, részeg ciklon a szél.
Elbírjuk. Megtalálsz?
Selymet húz az arcomon a fuvallat
Elbújok közönyödbe.

3. Bagoly Anabella 11. A

Az éjszaka nehezen hunytam le a szemem
Kavargó gondolatok nem hagyták a lelkem.
Csukott szemhéjam sötétjéből egy vörös rúzs villant föl ÉDESANYÁM mosolya.
Szeretem. Kérlek, vigyázz rá, oh nagy sötétség.

4. Mojzi Hunor 7. A

A vers... minden létező költő élete.
Akármerre nézzen is, megjön az ihlete.
Úgy játszik a rímekkel,
Mint a halál a vénekkel.
Felnéz az égre és megered a nyelve,
egyet gondol és a lapja be van telve.
Csak úgy ömlik belőle a szó:
Mint árvízkor az áradó folyó.
Hol nevet és vidáman ír,
Olykor meg bánatában sír.
De akármilyen kedve legyen éppen
A tinta úgyis a papírra cseppen.
És akármit is ad ki kezéből,
Minden bánat kimegy az elméből.

5. Márton Kinga 10. C
BeköszönTél (Ne heJtelenül) #absztrakt

Havat fúj szemembe a beköszöntő tél,
ma mg beköszönTél.
Holnap teszed, tegnap
nem veszed, robbant
Bánkbánom a tőr
ökör nem tükör
Tűz vészt ne akard,
kard mi betakar
nem véd meg erejétől

J-től vagy LY-től (j)
Tudj heLYesen
ne heJtelenül
ül a párkány a hátamon
sárkány a válamon, urammal
malmozva bekap.
Kap egy lökést
kést szúr
a Nagy Úr,
miÚtán
bÚ fedi el szívem.

*
Ó, mégis a sorvadó óhajod vad hullámok hajóján hagyta veszni testem s lelkem, mi üvegként széttört Engem.

*
Szenvedély
Elégni szűntelen ebben,
Benned s bennem
Nem menne.
Enné a bűntudat lelkem,
Ó, mennyi szív hasadna meg,
És én csak enyyit tehetek.
Félelem űrként tátongana,
Sa a leplem takarásában
Á-ban, s a mÁ-ban,
Hamuvá válnék te benned
Elhalkulásban lelked lelkemként
Szíved szívemként dobogna,
S ajkaidra többé más csókot nem róna.

*

Sorvadó

Olyan szép volt
az Olt,
mikor magába font.
Balladáról-balladára bandukolt,
csillagokat szórt le rám,
(é)s átölelt vágyó szívvel,
Szerelemmel, gyűlölettel.
Ó, mégis a sorvadó óhajod
vad hullámok hajóján
hagyta veszni testem s lelkem,
mi üvegként széttört
Engem.

*

Gyerekből
Ma még gyerek vagyok,
holnap felkap a szellő, tovább szállok,
s vissza alig vágyok.
Megvalósítom féltve őrzött álmaim,
én leszek Ő, ki előttem lebeg,
s tudja a lényeget:
Nem véd meg többé apám, s jó anyám
átölel, tovaenged, hadd menjek,
legyek fiatal,
(csak) éljek!

6. Tamás Fanni 9. A

Varró Dani SMS versére a válasz:
én is csak pötyögök kedvesem
s leírom mennyire szeretlek
billentyűzáramat feloldom
s küldöm a szmájli ikonom
lemerülésig veled vagyok szivi
az ájphonom amíg engedi



7. Kovács Kinga 6. A
Egyszer volt, hol nem volt talán,
Túl volt az Óperencián.
Turulmadár feje fölött,
Ott, a sok nagy felhő fölött,
Ó, Erdély, az én hazám!

*
Vártad, megjött. Megjött, vártad.
Mehetne most már tovább.
Keressen más bolondot,
S szóljon, ha rátalált.



8. Dezső Orsolya 11. B
S érte majd od’adod
Félkezed s egész karod,
Mert ő volt, ki szólt,
S te leszel, ki Neked Ő volt.

*
Mint két öreg egymás mellett
kik egymástól már rég elhidegültek,
ülünk, s én csak nézlek.
Utoljára kérlek
szótlanul meg téged.

*
Mint a versbe meg nem írt sor
a boltban megmaradt bor
út szélére hajított csokor
a papíron megadott kor
mezőn reszkető bokor
öreg, ki most horkol,
s azt álmodja, mint olykor
hogy ő pont ott, akkor...

*
Béke már a részem,
nem tudom egészen, hogy
kiégni készen, vagy csak
egy régi részem távozik egészen,
s a testem majd újra égve lészen.
De miképp most éppen új fejezetbe léptem,
a lapot forgatni készen,
kezem elnyúlt egy rezgésen
mely visszafogás képpen
nem hogy lapozni, szépen,
agyam elfut ezen, s emlékszem,
hogy mi volt régen.
A lapról kezemet leveszem
mert a múltam még nem részem
Továbblépni még most sem vagyok
készen.
9. Balázs Etelka 12. B
Itt egy madár, de szárnya eltörött már,
pedig egyszer, a régi szép időkben
szabadon szállott az erdőben,
szabad volt, mint a gepárd,
de vége lett, s itt leszállt,
s mint a madár élete,
a felnövés gyermekkorom bélyege,
s úgy jő, mint egykor a madár,
nagy kaszájával a halál.















2017. április 3., hétfő

TUDOK 2017.

A Tudományos Diákkörök XVII. Kárpát-medencei Konferenciájára (a TUDOK-ra) idén Székesfehérváron került sor, március 31. - április 1. között. Tizenöt szekcióban mintegy 120 tanuló szállt versenybe, azok, akik saját országukban, saját körzetükben már megméretkeztek és továbbjutottak. A rangos eseménynek a Teleki Blanka Gimnázium adott otthont. Két egyetemi tanár, egy középiskolai tanár és a KUTDIÁK alapítvány egy kinevezettje pontozta a dolgozatokat, minden szekció zsűrijében. Iskolánkat 8 tanuló képviselte, a következő dolgozatokkal (zárójelben a helyezés):

Irodalom és nyelvészet:
  • Jakab Júlia: A női identitás rombolása és újrateremtése Rakovszky Zsuzsa műveiben
    Irányító tanár: Dr. Deák Ferenc
  • Szabó Hedda: Nemi hovatartozás hatása a fiatalok nyelvhasználatára
    Irányító tanár: Dr. Rancz Teréz 
Informatika - műszaki tudományok:
  • ifj. Budai István, Márton Péter: Az iskolai tankönyvekben rejlő tudomány, avagy: hogyan építsünk programozható lézeres CNC gravírozót? (I. Díj) - Irányító tanár: Budai István 
Pszichológia:
  • Fejér Csenge, Hollanda Tekla-Andrea: A háború transzgenerációs hatásai a személyiségfejlődésre (I. Díj) Irányító tanárok: Gyergyai Réka és László Ágnes 
Társadalomtudomány, szociológia és közgazdaságtan:
  • Bimbó Eszter, Mátyás Ivett (Nagy Mózes Elméleti Líceum), "Kukkolási" igény és tömegmanipuláció találkozása a show-műsorokban - Irányító tanár: Dr. Rancz Teréz 
Gratulálunk a díjazottaknak, a résztvevőknek és az irányító tanároknak. Összességében elmondható, hogy egy igen színvonalas, jól megszervezett, tanulságos és tapasztalatot adó megmérettetésen vehettünk részt. A díjazottak 20 többletpontot szereztek a Magyarországon érvényes egyetemi felvételihez.

Tudósított: Budai István (kísérő tanár)