2015. december 26., szombat

Ki vagyok én? irodalmi pályázat nyertese

A Székelyföld kulturális folyóirat az ősz során irodalmi pályázati felhívással szólította meg az erdélyi középiskolás diákokat. Ennek keretében iskolánkban is rendhagyó irodalomórát tartott Lövétei Lázár László főszerkesztő- és Fekete Vince szerkesztő költők. A pályázatra az országból százhetven diák küldött be alkotást. December 21-én örömmel vettük tudomásul, hogy a pályázat I. helyezettje iskolánk diákja Sebestyén Rita.
 
Csatoljuk a pályázati felhívást:
A Székelyföld pályázata diákoknak

Ki vagyok én? - a Székelyföld kulturális folyóirat pályázata középiskolás diákok számára:


„Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,

Tudom, az új tavasz mi szép,

Tudom, mely gyümölcs merre termett,

Tudom, mely fán mily gyanta serked,

Tudom, hogy minden egy dolog,

Tudom a munkát, lusta kedvet;
Csak azt nem tudom, ki vagyok.”

(Francois Villon: Apró képek balladája)


„Hogy ki vagyok én?
Láttam, ahogy az utolsó

elindult pillantást megveted,

és azt mondod: ez vagyok én!”

(Saiid: Tükörmogul)

Ki vagyok én? – az írókat, költőket, művészeket mindig is foglalkoztatta ez a kérdés. Szerkesztőségünk


arra gondolt, hogy felkéri a mai középiskolásokat, akik nagyjából ebben a korban találják szemben

magukat ezzel a kíváncsisággal, hogy versben, prózában próbálják megválaszolni. Vajon az vagyok én, aki

a tükörben látszom? Székely vagyok? Magyar vagyok? Román vagyok? Csángó vagyok? Honnan jöttem?

Hová megyek? Hol a helyem a világban? Próbáljunk meg hát bepillantani a tükör mögé! Hátha közelebb

jutunk önmagunkhoz.

Verseket (maximum két-három verset, de 60 sornál nem többet) és prózai szövegeket (maximum 10 000

karakternyit) várunk a mai 14–18. évesektől (a IX–XII. osztályos diákoktól) a Székelyföld folyóirat


csíkszeredai (Tudor Vladimirescu utca 5. szám alatti) címére.

A borítékra kérjük ráírni: Pályázat: KI VAGYOK ÉN? Beküldési határidő: 2015. november 30.

A pályázat díjai:

- I. díj: 1000 lej

- II. díj: 750 lej

- III. díj: 500 lej

Eredményhirdetésre 2015. december közepén kerül sor.

A díjazott művek közlési jogát a Székelyföld folyóirat fenntartja.

A nyertes mű:

Sebestyén Rita:  Én...

 
Ki vagyok én?
Apám számára
egy rossz házasság szülöttje
egy teher
egy pénzösszeg vagyok
melyet havonta postázni kell
egy hatalmas szégyenfolt vagyok
a tökéletes életében
a múlt vagyok
mely számára közömbös
és értéktelen.

 
De Anyám szemében
édes könnycsepp vagyok
dicső ünnepnap
mely bús szívének melegséget ad
Anyám szemében
én vagyok a tökéletesség
s a boldogságot rejtegető jövő
szívében én vagyok
a fájdaloműző.

 
Magam szemében
egy befejezetlen vers
fals metafora
rímtelen  magára maradt sor vagyok
szűzies vers
szürke kis lény
akit cápamódra faltak fel
a tartalmatlan hétköznapok.

 
És Te számodra
ütött-kopott emlék vagyok
egy nyári este
amely valamiért beékelődött a szívedbe
egy vers vagyok
amely lelkedben ring
egy vers amit leírni nem mersz
Te számodra
igaz szó vagyok
melyet vissza fojtanak a kétséges gondolatok.

Betlehemes játék


December 18-án betlemes játék megtekintésével zártuk az évet. A kantai templomban a IX. katolikus osztály Mészáros Ágoston vallástanár és Pakó László zenetanár irányításával felemelő érzésekben gazdag pásztorjátékkal ajándékoztak meg minden jelenlevőt.
 
Dénes Botond fotói:
 









2015. december 6., vasárnap

Életmű-díj

A Románia Magyar Pedagógus Szövetség Kovászna megyei szervezete december 4-én Bakk-David Enikő tanárnőt és Rozsnyai Árpád tanár urat Életmű-díjjal tűntette ki. Iskolánk két karizmatikus, nagy szellemiséggel, szakmai tudással és példaadó szeretettel nevelő tanára generációkat indított   el a felnőtté válás kihívásai felé. Segítségükkel diákjaink nagy számban az értelmiségi élet területén meghatározó személyiségek. Hálás szeretettel kívánunk Számukra egészséget és a megelégedett élet bölcs mosolyát!
 
 

TUDEK 2015

November 27-29. között került megszervezésre a XIV. TUDEK (Tudományos Diákkörök Erdélyi Konferenciája). A házigazda szerepét a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum munkaközössége vállalta fel.

Irodalom és művelődéstörténeti szekció
Cserei Réka, Demeter Boglárka: Az erdélyi gyerekirodalom illusztrációi az elmúlt tíz évben, II. hely, irányító tanár dr. Deák Ferenc
Bartók Tímea, Jakab Júlia: Az elhallgatás torz tudata, avagy a diktatúra gyerekszemmel Dragomán György regényeiben, dicséret és különdíj, felkészítő tanár dr. Deák Ferenc

Néprajz szekció
György Nóra Barbara, Kelemen Réka: A néptánc közösségformáló ereje a nagy Mózes Elméleti Líceum életében, II. hely, felkészítő tanár dr. Rancz Teréz

Pszichológia szekció
Rancz Arienn: A Nagy Mózes Elméleti Líceum VII-XII. osztályos diákjainak egészségkárosító és preventív magatartása, I. díj és nagydíj, felkészítő tanár dr. Rancz Teréz
Balázs Etelka, Tóth Kincső: X vs. Y, ennyit tesz egy betű! Avagy a női és férfi gondolkodásmód és "világlátás" közti különbségek, III. díj, felkészítő tanár dr. Rancz Teréz
Bimbó Eszter, Mátyás Ivett: Iskolai ártalom, dicséret, felkészítő tanár Babos Judit
Hodor Barbara, Szabó Hedda: Kisebbség a kisebbségben, különdíj, felkészítő tanár Babos Judit, Ugron Nóra

A díszgálán örömmel vettük tudomásul, hogy a jövő tanévben a TUDEK a mi iskolánkban kerül megszervezésre.

2015. december 1., kedd

Maturandus 2015



November 20-án du. 6 órától a Vigadó nagytermében XII. osztályos diákjaink nagykorúsítási ünnepén vettünk részt. A szervező XI. osztályos diákok, Nagy-Babos Edit tanárnő rendezésében, a felnőtté válásról  irodalmi-, zenés előadást mutattak be. A korosztály életvitelét és érzéseit az előadás  kortárs művekkel, kiemelkedő mozgásszínház dramaturgiával és népi táncelemekkel mutatta fel.
A XII. osztályosok koreografált társasági táncokat mutattak be: Ördög Enikő rendezésében két bécsi keringő, egy angol keringő és Péter Blanka rendezésében egy tangó került műsorra. Bejan András igazgató úr ünnepi beszédével kiemelte a kék szalag szimbolizálta nagykorúság szépségeit és felelőségét is.
.













Kriza János Országos Ballada- és Mesemondó Verseny

Átvétel a Háromszék honlapjáról:

Mesemondásban verhetetlenek

2015. november 16.
Tíz dobogós helyezés, hét dicséret és két Napsugár-különdíj a  huszonnégy háromszéki résztvevő teljesítményének mérlege a hét végén Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János országos balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
 
Tizenöt megyéből száznyolcvanan hozták el kedvenc meséjüket, balladájukat az Anyenyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a Napsugár gyermekirodalmi lap, Kovászna Megye Tanfelügyelősége és a megyeközponti Kós Károly Szakközépiskola szervezésében tartott hagyományos vetélkedőre. A pénteken a magyar nyelv napján tartott verseny legjobbjait a Tapodi Zsuzsa egyetemi tanár elnökletével öszeállt zsűri szombaton díjazta, az első helyezettek a díjkiosztón újból előadták meséjüket, balladájukat.
A háromszéki résztvevőket szinte minden kategóriában jutalmazták, a mesében öt korcsoport közül négyben az első helyen végeztek. Diákjaink részletes eredményei: a középiskolások balladamondó versenyén: II. díjat nyert Deák Gellért Gedeon (Kőrösi Csoma Sándor Líceum, Kovászna, IX. osztály, felkészítő Molnár Julianna), III. díjas  Deák Andrea (Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhely, XI. osztály, felkészítő Deák Magdolna), dicséretben részesült Baróti Szabina (Nagy Mózes Elméleti Líceum, XI. osztály, felkészítő Nagy-Babos Edit). A balladaéneklő versenyen az általános iskolások kategóriájában II. díjazott Mihály Dorka (Plugor Sándor Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy, V. osztály, felkészítő Nyeste Miklós, Lőfi Gellért), a középiskolás korosztályban II. díjjal jutalmazták Stekbauer Hanzi Rékát (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, X. osztály, felkészítő Dombora Anna), III. díjas Ráduly-Baka Rebeka (Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy, XI. osztály, felkészítő Török Katalin, Szőts Dániel).
A mesemondóknál öt korosztályban díjaztak: előkészítő–II. osztály, III–IV. osztály, V–VI. osztály, VII–VIII. osztály, IX–XII. osztály. Háromszéki díjazottak: Földes Levente I. díj (Kun Kocsárd Általános Iskola, Ozsdola, előkészítő osztály, tanító Páll Mária), László Antal Zsombor III. díj (Tréfán Leonárd Általános Iskola, Kézdiszentkereszt, I. osztály, tanító Győrkovács Katalin), Rancz-Gyárfás Hanna I. díj (Petőfi Sándor Általános Iskola, Kézdivásárhely, VI. osztály, felkészítő Peti Botond), Szekeres Tas I. díj (Gaál Mózes Általános Iskola, Barót, VII. osztály, felkészítő Szőcs Katalin Ildikó), Fórika Zalán I. díj (Nagy Mózes Elméleti Líceum, Kézdivásárhely, XII. osztály, felkészítő Deák Ferenc).

Átvétel a Székely Hírmondó honlapjáról:
Szerzõ: Hírmondó   |  A cikk megjelenésének dátuma:


image
Zalán tükör előtt gyakorol
   

Rancz-Gyárfás Hanna, a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskola VI. osztályos tanulója, Fórika Zalán, a Nagy Mózes Elméleti Líceum XII. osztályos diákja, valamint Szekeres Tas, a baróti Gaál Mózes Általános Iskola VII. osztályos tanulója első helyezést értek el a Kriza János Országos Mesemondó Versenyen.

„Vót egyszer egy asszon meg egy ember. Az asszont Trézsinek hitták, az embert meg Ambarusnak. Trézsi alyan asszon vót, mint a veszedelem. Ambarus meg alyan áldott jó ember vót, lehet, ha a falra fellapcsantották vóna, még ott es ott maradott vóna”, vezet be Hanna csillogó szemekkel A pletykás asszony című mese világába.
A felkészítő tanár, Peti Botond elismerően nyilatkozik tanítványáról:
– Hanna született színésznő, aki nagyon jól érzi magát a színpadon. Igazi őstehetség!
Hanna, a született színésznő
Versenyeken már óvodás kora óta részt vesz, mindig szeretett meséket mondani, szavalni. A szereplés előtt van kis lámpaláza, de a színpadra lépve már otthon érzi magát. A közönség reakciójából olvas: a tréfás mese, a tehetség és a felkészült előadó őszinte mosolyt csal a hallgatók arcára. A több versenyen való részvétel és a kitűnő eredmények komoly munkát igényelnek:
– Általában tanulok reggeltől estig. Hétvégén falun szoktunk lenni, nagyon szeretek a szabadban sétálni. Barátokkal inkább szülinapokkor szoktunk mindent átbeszélni – mondja Hanna. Régen pilóta, katona, fodrász, majd tanár szeretett volna lenni. De ma már tudja: színésznő lesz.
Megnyerni a közönséget
Fórika Zalán is kiskora óta jár mesemondó versenyekre.
– A versenyek olyan élményt nyújtanak, amelyek a hétköznapokban nem biztos, hogy megtalálnak. Nem csak a mese mondása, de a hallgatása is a kedvencem! – mondta Zalán.
Az idén a szöveg megtanulása bizonyult a könnyebb feladatnak, hiszen a XII. osztályos diák felelősségével kereste a megfelelő mesét. Végül választása A megborjazott ember című mesére esett:
– A tanító és a tréfás mese ötvözete. Valamit kellett adjak azok számára, akik idén vettek részt először ezen a versenyen. Számukra vittem elsősorban mesét – magyarázta.
Apró titkokat is elárul a sikeres felkészülésről: tükör előtt gyakorol, mert tudja, hogy az előadás leg­elején kell megnyerje a közönséget egy mosollyal, egy kacsintással. A nézők már ekkor kell érezzék, hogy érdemes lesz figyelni.
– A mesék sokszor összevágnak a valósággal. Ha ezt felismerjük, könnyebben és gyorsabban tudunk jó döntéseket hozni – vallja.
Néha eljátszik a gondolattal, hogy akár színész is lehetne, de ahogy ő mondja: „akkor lehet koldusbottal járnám a világot”. Így marad a realitás talaján: sikeres érettségi és egyetem – közgazdaságtan vagy gyógytorna.
Átélni a mesét
Szekeres Tas ötödik osztályos korától jár mesemondó versenyekre, ez az országos első díj az eddigi legjobb eredménye.
Tas jól érzi magát a színpadon
– Nem számítottam az első helyezésre, mert a nyolcadikosokkal versenyeztem egy csoportban, s úgy éreztem, hogy voltak, akik jobban teljesítettek, ezért nagyon meglepődtem, amikor meghallottam a nevem. Büszke vagyok magamra és úgy gondolom, hogy ez a díj az iskolámé is – meséli Tas.
Az erdővidéki fiúnak a tréfás népmesék a kedvencei. A versenyekre a történeteket maga választja ki, Szőcs Katalin Ildikó magyar szakos tanárnő meghallgatja, és tanácsokat ad. Tas szerint a siker kulcsa a magabiztosságban rejlik, de az érthető, hangsúlyos beszéd is fontos tényező.
– Ha át tudom élni a mesét, ha bele tudom képzelni magam a történetbe, akkor a nézőket is meg tudom győzni. A mesemondásban fontos a lélekjelenlét is, ha megakadok, nem esek pánikba, hanem úgy teszek, mintha hatásszünetet tartanék, és megpróbálom folytatni a történetet. Számomra a legfontosabb, hogy jól érezzem magam a színpadon, s úgy mondjam el, hogy a hallgatóság is szórakozzon – teszi hozzá.
Szabadidejében olvas és kosárlabdázik, kedvenc tantárgya a fizika és az angol. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen szeretné megkezdeni sportiskolában, majd érettségi után az állatorvosi egyetemre iratkozna be.
Pénzes-Csiszár Anna, Némethi Katalin

2015. november 19., csütörtök

Kitüntetett diákjaink és tanáraink - a Victoria Palotában

2015. november 16-án Bukarestben, a Victoria Palotában tüntették ki azokat a diákokat, felkészítô tanáraikkal és iskoláikkal együtt, akik nemzetközi tantárgyversenyeken értek el eredményeket. 19000 iskolából 99 iskola tanulóit jutalmazták, ezen iskolák egyike a Nagy Mózes Elméleti Líceum. A Székely Hírmondó 2015. november 19-i számában a következő cikk jelent meg ezzel az eseménnyel kapcsolatban:

Megbecsülik a munkájukat
Kitüntetett háromszéki diákok, tanárok


Szerzõ: Hírmondó   |  A cikk megjelenésének dátuma: 19/11/2015
Húsz háromszéki diákot és tanáraikat tüntettek ki a bukaresti Kormánypalotában, az ünnepségre meghívták az iskolák igazgatóit is. A kormány azoknak a diákoknak a teljesítményét méltányolta, akik nemzetközi tantárgyversenyek tavalyi kiadásán díjat vagy dicséretet kaptak.
Kormányzati elismerést kapott az Apáczai Csere János Nemzetközi Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenyen elért elsô helyezéséért Walcz Beatrix (felkészítô tanára Dobra Judit), a Székely Mikó Kollégium tavalyi végzôs tanulója, valamint Farkas Réka (Erdély Judit), a Mikes Kelemen X., és Jakab Júlia (Deák Ferenc), a Nagy Mózes Líceum X. osztályos tanulója, ugyanezen a versenyen elért dicséreteikért.
A többi kitüntetett a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen bizonyított. Dicséretet kaptak Kádár Attila (XI., Oláh-Ilkei Árpád) és Szász Apolka (volt XII.-es., Darvas Anna Mária), a Baróti Szabó Dávid Líceum tanulói. A Nagy Mózes Líceumból Bíró Enikô (volt XII.-es, dicséret, Dáni Zsuzsanna), Tamás Andrea (XI., II. hely, Gáspár Mária Magdolna), Kotró Elôd (VI., dicséret, Tóth Zsuzsanna). A Székely Mikó Kollégiumból Bíró Judit tanítványai: Csutak Balázs (volt XII-es, II. hely), Mester Attila (volt XII.-es, III. hely); Bíró Béla tanítványai: Medgyesi Attila (XI., II. hely), Demeter Ábel (X., dicséret), Simon Árpád (volt XII.-es, dicséret); Deák Éva tanítványai: Bálint Hunor Ferenc (X., I. hely), Máté Zsolt (X., III. hely), Bakó Bence (X., dicséret) és Szabó Richárd (X., dicséret), valamint Gödri Judith tanítványai: Roth Apor (VIII., I. hely) és Miklós Csenge (VIII., II. hely). Végül, de nem utolsósorban kitüntetést vehetett át Tamás Nándor Károly (Tamás Enikô), a kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola volt nyolcadik osztályos tanulója.


2015. november 10., kedd

Ösztöndíj pályázat

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő megbízásából a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására.

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 5.800.000 Ft, az ösztöndíj mértéke 100.000 - Ft-nak megfelelő Lej/fő a 2015/2016. tanévre. A vissza nem térítendő támogatás folyósítása egyszeri banki átutalással történik. 

Pályázók köre: Kovászna, Brassó megyei, illetve moldvai és bukaresti állandó lakcímmel rendelkező tanulók, magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges, 6–12. évfolyamon tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók.

A pályázat formai követelményei:


- Pályázati adatlap
- A 2015/2016-os tanév iskolalátogatási igazolása
- A 2014/2015-es tanév végi bizonyítvány (ellenőrző) iskola által hitelesített fénymásolata  
- A pályázati adatlapban feltüntetett versenyeredményeket igazoló oklevelek 
- Az iskola igazgatója vagy a magyar nyelvű tagozat vezetője vagy az osztályfőnök által kiállított, szociális helyzetet igazoló nyilatkozat
- Jövedelem igazolások
- Indokolt esetben: Tehetségpont igazolása, ajánlása
- Nyilatkozat arról, hogy korábban részesült-e Ady Endre ösztöndíjban


A pályázat benyújtásának határideje: 2015. november 30. (postabélyegző dátuma). A pályázatokat a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alábbi postacímére kell küldeni:


Asociaţia pentru Ocrotirea Talentelor din Ținutul Secuiesc

520014 Sfântu Gheorghe, str. Bisericii, nr. 1/A, jud. Covasna

A pályázati űrlap valamint a részletes pályázati kiírás megtalálható a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács honlapján: www.tehetsegpont.ro 

2015. október 19., hétfő

Október 6 és október 23

A hagyományokhoz híven október 6-án két kézdivásárhelyi középiskola – a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium – diákjainak közreműködésével a 335 éves kantai alma mater udvarán, az iskola egykori tanára, az aradi vértanúk gyóntatópapja, Sujánszky Euszták és az Aradon kivégzett tizenhárom tábornok emlékplakettje előtt közös ünnepi műsorral emlékeztek az aradi vértanúkra kivégzésük 166. évfordulóján. Iskolánk műsorát rendezte: Nagy-Babos Tamás, Nagy-Babos Edit és Pakó László tanárok.

 
Az aradi vértanúk utolsó mondatai

 Aulich Lajos
(1793–1849)német
honvéd tábornok
„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.”
 Damjanich János
(1804–1849)szerb
honvéd tábornok
„Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt.”
 Dessewffy Arisztid
(1802–1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata.”
 Kiss Ernő
(1799–1849)örmény
honvéd altábornagy
„Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.”
 Knezić Károly
(1808–1849)horvát
honvéd tábornok
„Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.”
 Láhner György
(1795–1849)német
honvéd tábornok
„Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.”
 Lázár Vilmos
(1815–1849)örmény
honvéd ezredes
„Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.”
Leiningen-Westerburg Károly
(1819–1849)német
gróf, honvéd tábornok
„A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.”
Nagysándor József
(1803–1849)magyar
honvéd tábornok
„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.”
Poeltenberg Ernő
(1808–1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
„Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.”
Schweidel József
(1796–1849)magyar
honvéd tábornok
„A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.” *
 Török Ignác
(1795–1849)magyar
honvéd tábornok
„Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” *
Vécsey Károly
(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
„Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám
 
 
Október 23-án a régi kaszárnya előtti emlékparkban fáklyás felvonulással emlékeztünk az 1956-os forradalomra és az életüket feláldozó mártír forradalmárokra.
Az ünnepi műsorban elhangzott dalok és szövegek: Mondj egy dalt azokért, Kézfogás, A reménység temploma, Fodor József Viharban, Döbrentei Kornél Halottak napi vers, Székely János Semmi - soha szövegei.

 


2015. szeptember 30., szerda

"Made in Europe" ifjúsági csere

Beszámoló a "Made in Europe" ifjúsági cseréről

2015. szeptember 16-24. között egy újabb spanyolországi ifjúsági cserén vehettünk részt a Zöld Nap Egyesület képviseletében. Ezúttal négy ország (Spanyolország, Lettország, Románia-Székelyföld és Bulgária) résztvevői ismerkedhettek meg egymás kultúrájával és Fuerteventura (Kanári-szigetek) varázslatos világával. A Made in Europe nevet viselő projekt az Európai Unió támogatásával, az Erasmus+ program keretén belül valósult meg.
A székelyföldi csapat tagjai hat főből állt: a Nagy Mózes Elméleti Líceum XII. osztályos diákjai, Borsai Janka és Csiszár Borbála, a Bod Péter Tanítóképző végzős diákjai, Lukács Renáta és Tóth Tekla valamint Erdő Kinga, aki szintén a Tanítóképzőben végezte tanulmányait. Őket kísérte csoportvezetőként Györgyjakab Boróka, a Zöld Nap Egyesület tagja és a Nagy Mózes Elméleti Líceum rajz szakos tanára.
A csere célkitűzése, hogy a résztvevő fiatalok különböző hagyományos kézműves tevékenységek bemutatása és tanítása által ismertessék meg saját kultúráikat. A lettekkel virágkoszorúkat készítettünk, a bolgár csapat ékszereket, hagyományos mintával díszített terítőt valamint gonoszűző maszkot segített készíteni színes gyapjú felhasználásával, helyi csapatunk pedig a bogozás alapjait, valamint a hagyományos székelyföldi keresztszemes varrást igyekezett átadni az érdeklődőknek. Ezen tevékenységek mellett, a túrák és óceánban való fürdőzés által, alkalmunk volt felfedezni a számunkra szokatlanul kopár és egyedi tájat is. Részt vettünk egy zarándoklaton, melynek nagy hagyománya van a szigeten, néprajzi múzeumokat látogattunk (Ecomuseo La Alcogida, Museo del Grano La Cilla), ízelítőt kaptunk a hagyományos sportjátékokból, helyi diákokkal ismertettük az Erasmus+ programot, felfedeztük a kikötőváros, Poerto del Rosario strandját és kisebb utcáit, és nem utolsó sorban megismerkedhettünk egy hosszú távú projekttel is, amely a tengeri teknősök szigetre való visszatelepítését tűzte ki célul.
A cserét lezáró játékos kiértékelő során határozottan kirajzolódott, hogy minden résztvevő pozitív élményekben dús kilenc napot töltött a szigeten. Új barátokkal és jövőbeli projektek terveivel felvértezve vettünk búcsút egymástól az utolsó napon.
Szerző: Györgyjakab Boróka

 
 
 
 
 
 

Gólyaavatás

Jakab Júlia (X. C osztály) írása
Az eddigi évekhez hasonlóan idén is az új tanév második hetén került megrendezére a kilencedikesek által már nagyon várt gólyahét, és ennek terőpontjaként a gólyabál.
Tizedikesekként a mi feladatunk volt az újoncok beavatásának megszervezése, emlékezetessé tétele.
A móka kedvéért a gólyákak a hét napjaira különböző ruházatokban kellett kiállniuak a szünetekben rögtönzött próbatételeket. A Nagy Mózes udvara megtelt színes, fürdököpenyben, gumicsizmában, skót szoknyában, esőkabátban rohangáló buzgó kilencedikessel, a falak a már beavatott, liceumista diákok nevetésétől  visszangoztak. Reggeli tornával indult a nap, de volt feszültség levezető párnacsata is. A nagyszüneteket  bemutatkozó kiselőadások tarkították, ahol  a kilencedik évfolyam  négy  osztálya zenével, tánccal, az osztály  himnuszának lelkes kántálásával fejezte ki magát, illetve az osztályközösséghez való tartozását. Pontozáskor az osztályok napi teljesítményét figyelembe véve, olykor vitákba bonyolódva rangsoroltunk a szervezősséggel. A nagy nap közeledtével néhány önkéntes beavató mester segítségével felelevenítődtek az ötödik osztályból már jól ismert gólyatánc lépései, míg végül felcsendült a Hetven éves öregapám most házasodik dallama, s a bevonuló elegánsan öltözött gólyák túlharsogva zengték a dalszöveget. Fontos pillanat következett, a  Gólya-eskü, amit az osztályok a hét folyamán megörökített élményeiből összeállított rövid videója követett. Ezalatt a zsűri kiválasztotta a Gólyakirály és Gólyakirálynő jelölteket,  akik mindent beleadva , összeverve a bokájuk úgy ugrándoztak  a kitüntetés elnyeréséért, hogy átvehessék a tavalyi győztesektől a jogart, illetve a koronát. A Gólyák királyává idén a IX.C. osztályos  Kis Tamást, királynőjévé pedig  Tuzson Anitát választották az A osztályból . Az izgalom korántsem lankadt, hisz tombolahúzás következett, majd a nyertes osztály kihírdetése, a B osztály díjazása.  Nem maradt el a buli sem, a kihívásokkal teli hét után mindenki felszabadulásának örömére.
Sikeresnek érezzük az idei gólyaavatást, úgy gondoljuk szervezőkül elértük célunkat, hogy egy emlékezetes, fergeteges élménnyé tegyük  ezt az iskolai hagyományt, remélve, hogy az immár liceumba avatottjaink évek múltával is örömmel emlékeznek vissza rá.
 
Dénes Botond (XII. C osztály) fotói:
 
 


V. osztályos gólyabál
 
- Kedves gólyadiákok és szüleik, tisztelt tanáraink! Bár a gólyáknak az ősz a távozást, nektek egy új korszak kezdetét jelenti ittlétetek. A megszokotthoz képest, ti nem tavasszal, mint madártársaitok, hanem ősszel fészkeltétek be magatokat iskolánk életébe.

          Egy új világ tárul fel előttetek, egyre nehezebb kihívások előtt álltok. Életetek egy izgalmas pontjához értetek, amikor egy titokzatos, rejtelmekkel teli fészket és a benne lakókat kell felfedezzétek. Lehetőségetek nyílik majd megismerni egymást és egy összetartó közösséggé formálódni. Életre szóló barátságokat köthettek, éveken át tartó bizalmast találhattok az osztályfőnökötök személyében.

          Ez az esemény tulajdonképpen egy beavatás, melynek során közösségünk teljes jogú tagjaivá válhattok.

           A következő találóskérdések megválaszolásával már is egy lépéssel közelebb kerültök célotokhoz. Ha tudjátok a választ mondhatjátok hangosan.

         

          Tó vízében lépeget, békák veszedelme

          Békát fog és messze néz, fél lábon merengve. ( mi az?)

 

          Tavasszal, ha meg jő, felismerni helyét,

          Gallyakból rakja nagy fészkét.

 

          Fekete-fehér a ruhája,

          Hosszú, piros a csizmája.

 

          Háló nélkül halászik,

          Kéményeken tanyázik,

          Elköltözik, ha fázik.

Ügyesek voltatok, figyeljetek jól, mert a továbbiakban komolyabbra fordul beavatásotok szertartása.

         Az elkövetkezendőkben egy esküt kell megfogadnotok, amivel bizonyossá teszitek gólya mivoltotokat. Mondjátok utánam:

          Én, az idei tanév kisgólyája fogadom,… hogy fészkemet meggondolatlanul el nem hagyom…. Figyelek tapasztalt gólyatársaimra,… lépéseimet megfontoltan teszem…. Tanórán békát nem eszem,… ágak hegyén nem jár majd az eszem…. Mezemet büszkén viselem,… szárnyaló kedvemmel csatámat megnyerem….

          Fogadom,…. hogy az elhangzottakat soha meg nem szegem. A komolyságot most felváltja a móka.

          A következő játékok segítségetekre lesznek az összehangolódásban és a csapatmunka fejlesztésében. Arra leszünk kíváncsiak, hogy a kovetkező feladatokat meg tudjátoke oldani sikeresen A nyolcadik évfolyam nevében kívánok sok szerencsét és kitartást az előttetek álló úton való szárnyaláshoz!

 
Színeitek szerint alakítsatok csoportokat, less két nyolcadikos segítőtök, álljatok az asztalok köré, hogy kezdődhessen a játék!

 
Az első játék következik,aminek a neve keresztrejtvény.Feleljetek a kérdésekre,hogy megtaláljátok a helyes megfejtést!

Erre a feladra öt perc áll rendelkezésetekre,segítőitek jelzik az idő múlását.

Figyelem,a játék indul MOST!

 

Most egy olyan játék következik,amelyben talán nehezebb dolgotok lesz.Zeneszámok címét és szerzőjének a nevét kell leirjátok a bejátszások alapján.Öt bejátszás lesz,figyeljetek nagyon,csak egyszer hangzik el a dal!

Figyelem,a játék indul MOST!

 

Minden csapat kap egy lapot,amin a tanáraitok nevét bújtattuk el,találjátok meg a neveket és írjátok le helyesen!

Öt perc áll rendelkezésetekre.Figyelem,a játék indul MOST!

 

Minden csapat kap egy madzagot,amelyet úgy kell átvezessetek egy rajtatok lévő ruhadarabon,hogy senki se maradjon ki a láncból.A végén alakítsatok kört,az első és utolsó gyerek csomózza össze a madzagot.Vezetőitek segítenek nektek a játékban.