2014. április 26., szombat

Rajzpályázat


Györgyjakab Boróka tanárnő beszámolója:
 
2014. április 12-én, szombaton délelőtt 15 kisdiák résztvételével zajlott a Gábor Áron és az 1848-49-es forradalom témakörben meghirdetett rajzpályázat. A kezdeti bemutatkozó és rajztagozat-ismertető után a kis pályázók megtekinthették a díszteremben kiállított szintén e témakörben készült munkákat, mely elősegítette, hogy jobban ráhangolódjanak a témára. Visszatérve a rajzterembe rövid bemutatót hallhattak Gábor Áronról és koráról, majd egy kis útmutatót is kaptak ötleteik, elképzeléseik vizuális megfogalmazásához. Ezek után nagy örömmel fogtak neki az alkotások elkészítéséhez. Munkájuk során folyamatosan kérdezhettek a jelen lévő szaktanároktól, akár a színkeverésben, akár egy emberi fej, arc vagy egy ló formájának megrajzolásában akadtak el. Három IX. osztályos (volt rajzosztályos) diáklány- Ambarus Eszter, Hamar Réka és Tamás Anna is-, segítette a rajzverseny gördülékenyebb lefolyását, akik közreműködését ezúton is köszönjük.
A  pályázóknak munkáik befejeztével lehetőségük adódott kipróbálni az agyagozást, mely során Vetró tanár úr látta el őket szakmai tanáccsal. Az itt készült kisebb-nagyobb szobrocskákat haza is vihették a gyerekek.
A nap folyamán sor került a díjkiosztóra is. A munkákat a szaktanárokból álló három tagú zsűri bírálta el: Vetró András, Koszta Ervin és Györgyjakab Boróka. Nehéz feladat előtt álltak, mert jobbnál jobb és ötletesebb munkák születtek e pár óra alatt. Első helyezést ért el Gyerkó Enikő-Emilia, Hosszú Szabolcs nyerte a második, valamint Pászka Melinda a harmadik díjat, ők mindhárman a Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai. Dicséretben részesült Németh Boróka, a Petőfi Sándor Gimnázium diákja és Barta Kriszta, aki szintén a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tanul.
Három különdíjat is meghatározott a zsűri, ezek között a pályázat legfiatalabb résztvevője is szerepelt- Lusztig Krisztián, valamint Fora Hunor és Orbán Etele-, ők szintén a kantai iskolában tanulnak.
A pályázaton készült legjobb alkotások megtekinthetőek lesznek a rajzosztályosok évvégi kiállítása alkalmával, amely 2014. május 23-án nyílik meg az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, ahová szeretettel várunk minden pályázót és családtagjaikat.
Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek és köszönjük a részvételt minden kisdiáknak.











Hancsók Kálmán Matematika Emlékverseny

Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy minden évfolyamból két tanuló képviseli a Nagy Mózes Elméleti Líceumot a Mezőkövesden megszervezett Hancsók Kálmán Matematika Emlékversenyen.
            A tradíciókhoz híven idén is, március 20-23 között részt vettünk a megmérettetésen. A magyarországi tananyag szerint összeállított feladatokat kisebb-nagyobb sikerekkel megoldottunk. A pénteken megírt írásbeli dolgozatok alapján, évfolyamonként a négy legjobb tanuló szombaton egy szóbeli versenyen is részt vett. A IX. osztályban születtek a legjob eredmények: I. díjban részesült Talpă Diana, Tamás Andrea pedig a megszerzett III. díj mellett elnyerte a „legjobb szóbeli felelet” különdíjat.
            A verseny után, pénteken a Matyó Múzeumba látogattunk, utána pedig a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben tölthettünk néhány kellemes órát. Szombaton, a szóbeli megmérettetés végeztével, Egerbe kirándultunk, ahol megcsodálhattuk a várát, valamint a várost. Aznap este indultunk vissza Kézdivásárhelyre, majd újabb hosszú utazás után hazaérkeztünk.
            Abban mindannyian egyetértünk, hogy nagyon jól telt, néhány csodás napot tölthettünk együtt, remekül szórakoztunk és mindközben még tapasztalatokat is szereztünk.
A verseny résztvevői