2011. október 23., vasárnap

Gyöngyösi kirándulás

Október 5-9. között gyöngyösi testvériskolánkba (Berze Nagy János Gimnázium) látogattunk. 

Október 6-án az aradi vértanúk emlékét együtt idéztük fel. Részt vettünk vendégfogadóink ünnepi műsorán.
Hajagos József történelemtanár kutatómunkával tárta fel az aradi vértanú Lahner György honvéd vezérőrnagy életútját, amelyet diákjai dramatizált előadásban jelenítettek meg.
Az 1795-ben  felvidéki magyar anya és német apa gyereke 1812-ben katonai pályára lépett. Katonai szolgálatait 1848 tavaszán ajánlotta fel a magyar kormánynak. A harmadik honvédzászlóalj parancsnokaként 1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedett. Októberben A Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rangban. Ebben a minőségében a pesti központú magyar fegyvergyártás felfuttatása volt a feladata. Lahner hatalmas szervezőmunkát fejtett ki, ennek következtében a lőfegyvergyártás többszörösére nőtt. 1848 decemberében azonban a hadsereg Windisch-Grätz támadása miatt kénytelen volt feladni Pestet, ezért a hadiipart keletre kellett telepíteni. Lahner az üzemek leszerelésével és elszállításával, a gépsorok és a szakemberek kimenekítésével biztosította a lehetőséget a harc folytatásához. 1849. február 6-ától tábornokká nevezték ki.
Délután Gyöngyös környékén túráztunk. A közeli élményparkban szárazbob pályán csúsztunk le, lengőhídon egyensúlyoztunk, és labirintusban kerestük a kivezető utat.
Október 7-én Budapestre látogattunk. Programunk kiemelt célpontjai: Sziklakápolna, Gellért-hegy, Budavár és hajózás a Dunán.
Október 8-án vendégfogadóink a helyi uszodában csapatversenyeket szerveztek. Este a kopjafánál gyertyagyújtással és himnuszaink közös éneklésével ünnepeltük meg találkozásunkat.
Szép élményekkel tértünk haza. Vendégfogadóinknak köszönjük a kedvessséget, és szeretettel várjuk érkezésüket.