2011. április 12., kedd

Gyöngyösi vendégeink

2011. április 7-10. között a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumból testvériskolánk küldöttségét fogadtuk.
A két intézmény közötti kapcsolat tizenkilenc évre tekint vissza. Az iskolák életében több generáció nőtt fel ez időszak alatt. Czinder Péter igazgató úr szerint a gyöngyösi látogatók száma meghaladja az ezret. A számok arról is beszélnek, hogy anyaországi és kisebbségi sorsban élő gyerekek között így születnek életre szóló barátságok. A személyes kapcsolatok nagy távolságokon és határokon nyúlnak át. A közös találkozások egymás régiójának bemutatását és kulturális örökségeink ismertetését is jelentik.

Pénteken kirándulást szerveztünk vendégeinknek a Gyimesbe. Útközben megálltunk a Nyergestetőn. Elidőztünk a kopjafáknál. Meghallgattuk a vendégdiák tolmácsolásában Kányádi Sándor: Nyergestető című versét.
A nagyobb állomás Gyimes, „patakország” volt. Gyimesfelsőlokon felkerestük az Ápád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot. Berszán Lajos esperes, iskolaigazgató betekintést adott az iskola történetébe és az itt tanuló diákok életébe. A csángó identitás többértelműségét ismertük meg.
Gyimesbükkön a Rákoczi-vár romjait kerestük fel. Hazafele Csiksomlyón a kegytemplomot látogattukmeg és Csíkszeredában sétáltunk.

Szombaton Csernátonban kirándultunk. A Haszmann Pál Múzeumban a népi kultúránk tárgyi emlékeit mutattuk be. Szemléletes előadást tartott Haszmannn Pál múzeumigazgató. Innen az Ikavárhoz látogattunk.
Vendégeink vasárnap utaztak haza.

Kívánunk vendégeink számára áldott húsvéti ünnepet és kellemes vakációt!