2011. február 15., kedd

Karnevál

Maszkabálba készül az utca,
A talpalávalót Pőce Gyula húzza.
Ringyes rongyos maskarák,
Szalma, meg kukorica figurák,
Fura táncuk fürgén ropták.
Szólt a nóta, táncolt a láb,
Nevettük a sok maskarát.
(Kanizsa József: Farsangi maszkabál)

Február 11-én a középiskolai tagozat, február 12-én az I-VIII. osztályos tagozat farsangi bemutatkozásán vettünk részt.

Közösségünk hagyományához híven nagy megmozdulást, érdeklődést és készülődést vátott ki az osztályok farsangi bemutatkozása.
A jó kedv, az összetartozás és a művészi hajlam kapcsolta össze iskolánk osztályközösségeit.

Az V-VIII. tagozat rendezvényén zsűritagok: Dr. Mocsáry Gondos Beáta aligazgatónő, Bakó Kinga tanárnő, Csák László tanár úr, a XII. osztályosok részéről Barabás Ágota és Csutak András.

A középiskolások rendezvényén zsűritagok: Bejan András igazgató úr, a XII. osztályok osztályfőnökei – Budai István, Rozsnyai Mária, Pécsi Kinga és Gáspár Mária -, a XII. osztályok részéről Deme Johanna és Mocsáry Gondos Tamás.

Az I-IV. osztályosok közös előadása nyitotta meg a farsangi bemutatkozást.

V. A Kolumbusz és Amerika

V. B Az életadó hegedű, III. díj

VI. A Kalandozások

VI. B Ez van !!! Pingvinsorsok, II. díj

VII. Játékok háborúja

VII.B Zűr az űrben

VII. C Tündéri szerelem

VIII.A Mert minden lélek számít, I. díj

VIII. B János vitéz napjainkban

VIII. C A Notre Dame-i toronyőr

IX. A Amerikai Álom

IX. B Azért vagyunk a világon, hogy egymásra találjunk benne

IX. C Bezzeg a mi időnkben

IX. D Álom szerver

X. A Hol volt, hol nem volt, I díj, Legfarsang III. díj

X. B Keleti horoszkóp

X. C Valentin nap a nagyvilágban

X. D A hat főbűn és a hetedik

XI. A Carpe diem, II. díj, Legfarsang I. díj

XI. B Vagyunk, akik voltunk, s leszünk, akik vagyunk, III.díj

XI. C Szabadíts meg, szeretlek!

XI. D Háá, remek!

Az osztályoktól fényképeket várunk.


Ugron Nóra élménybeszámolója:
Napló
Izgatottan húzom le a balettcipőm és igazítom meg szárnyaim. Tündér vagyok. Tündérnek öltöztem, mindjárt mi következünk. Gyorsan elrohanunk a díszleteinkért és már fel is sorakozunk harcra készen. Képtelenek vagyunk figyelni az előttünk szereplő osztályra.

Felpillantok a zsúfolt nézőtérre és eszembe jut, hogy ez már generációk óta így megy a Nagy Mózes Elméleti Líceumban. Ötletkeresés, viták, majd a nehéz megegyezés után szereposztás, díszletfestés, tánctanulás, zeneválogatás, próbák és nem átlépni a megadott időkeretet. Évtizedek óta minden farsangkor az osztályoknak egy 10 perces, szöveg nélküli, zenére koreografált produkciót kell összehozni.

Nem félek a „színpadtól”, mégis erősen kalapál a szívem. Körülöttem mindenki lámpalázas és a díszletekért aggódunk, illetve mi lesz, ha esetleg elrontunk valamit? Éppen a ruhám ráncait simítom helyre, mikor észreveszem, hogy tapsolnak, tehát vége és most már ideje színre lépni. Ahogy csak tudjuk, eligazítunk mindent, kezdő pozíció, indul a zene. Mosolyogni, mosolyogni, mosolyogni… ez fontos… jajj, mosolyogjunk már… na, így jó; és a tánc is rendben, azt hiszem. Becsúszik egy-két baki, de kiigazítjuk… áh a közönség nem is vette észre… és már el is telt a tíz tökéletes perc. Nem szeretném, hogy vége legyen, de most meg kell hajoljunk. A tapsvihar nevetésre késztet és érzem, hogy jók voltunk, sokkal jobbak mint próbán.

Teljes extázisban érkezem az öltözőbe és látom társaim csüggedését. Nem értem, ilyen fantasztikus produkció után? Ők nem így gondolják? Ezek szerint nem és kicsit lelombozódva ülök le helyemre a nézőtéren. Nagyon lassan és nehezen ér véget a többi előadás, pedig igazából érdekelne, de nem tudok koncentrálni, ahogy egyikünk sem.

Érzem a levegőben a lüktetést… és megjelenik az igazgató mikrofonnal és oklevelekkel. Mindnyájan remegve fogjuk egymás kezét és imádkozunk magunkba, hogy még ne olvassák az osztályunk, még ne, még ne, ne legyünk harmadikok sem. „Második díj: XI. A osztály.” – hatalmas sikoly, katarzis, ugrálunk, ölelkezünk, felszállnánk a levegőbe… ez azt jelenti, hogy: „Első helyezett: X. A osztály.” –Megcsináltuk! Őrjöngve rohanunk ki 28-an a díjért. Hihetetlen, hogy egy hatalmas tortát nyomnak a kezembe és nem telik bele öt perc már nyoma sincsen. Még mindig ordibálunk, táncolunk, mintha a foci világbajnokságot nyertük volna meg…

Gyorsan haza, jelmezeket elpakolni és irány ünnepelni. Éjfélig csillogott a szemünk a boldogságtól és még most is félre beszélek, ha eszembe jut. Újabb próbák következnek, hisz ez azt jelenti, hogy részt vehetünk a Legfarsangon is. Ismét tündér lehetek tíz teljes percig!