2010. október 3., vasárnap

Sujánszky emlékplakett



2010. október 1-én Sujánszky György Euszták (1811-1875) emlékplakettet avattunk iskolánkban.
Sujánszky 1839-1941 között iskolánk tanáraként építette intézményünk szellemi örökségét. Neve az aradi vértanúk utolsó napjához kötődik. Két paptársával vállalta a halálraítéltek gyóntatását. Naplójában beszámol a vértanúk utolsó napjairól és megrázó halálukról.
A félelmetes élmény hatására a későbbiekben is szolgálatukban állt. 1861-ben ünnepi gyászmisét mutatott be tiszteletükre. Hite által sokak nemzeti identitását építette.
Idős korában a nyírbátori Gvárdián iskolaigazgatói szerepet vállalt.



A plakett Vetró András szobrászművész alkotása. Beszédet mondott Bejan András igazgató. A szobrot leleplezte Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Az alkotást megáldotta Varga Béla esperes úr. Ünnepi műsort mutattak be iskolánk diákjai és zenekara. Irányító tanár Nagy-Babos Edit és Nagy-Babos Tamás.



Az avató műsort az iskola dísztermében tudományos konferencia követte. Előadók Dr. Zakar Péter és Hajagos József (a gyöngyösi Berze Nagy János testvériskolánk történelemtanára).






Tanulságos betekintést nyertünk - a forradalom hatása az egyházra, az egyház hatása a forradalomra, a tábori lelkészek szerepköre, Sujánszky élete, az aradi minorita templom és rendház története, valamint Poeltenberg és Aulich életútja és szerepvállalása a forradalom idején - résztémákba.


Thorma János Aradi vértanúk képén a lelkész ábrázolásában Sujánszkyt örökítette meg.