2010. szeptember 30., csütörtök

Zarándokút és tanulmányi kirándulás Kárpátalján

"És mi baj, ha megölnek,
 Krisztusért meghalni
 annyi, mint örökké élni."
                          (Romzsa Tódor leveléből,1939)

Egy nagy emberre emlékezve a múltat visszahívjuk a jövő számára. 2010. áprilisában  ilyen jelentős emlékezésre indultunk el. A Keresztény szó c. újságban minden évben a Lakiteleki Népfőiskola egy történelmi vetélkedőt hirdet meg, aminek témája egy jelentős személy életének és kortöténetének ismerete. Idén Romzsa Tódor görögkatolikus püspök életével ismerkedhettünk meg. A vetélkedő három írásos fordulóból állt, az újságban megjelent kérdésekre postán küldtük be a válaszokat. Az első 24 legjobb eredményt elérő csapat Lakiteleken folytatta a verseny további két fordulóját. Az Üzenet csapat is a szerencsések között volt. Három lány (Lackó-Dávid Zsófia, Boros Henrietta és Haszmann Ágota) kíváncsian érkeztünk a verseny helyszínére, a Lakiteleki Népfőiskolába, ahol meseszép környezet várt minket.

Kötelességünk itt már csak az volt, hogy az eddig összegyűjtött tudás és információk alapján sikeresen érjünk az elődöntő és döntő végére. Minden csapat a legnagyobb erőbedobással próbált teljesíteni a nagyon nehéznek tűnő írásos felmérőn. Ismernünk kellett Romzsa Tódor életét, az adott kor művészettörténetét, politikatörténetét stb. Az elődöntőből a döntőbe kerültünk, ami újabb kihívást jelentett, rögtön neki is fogtunk készülni másnapra. Még éjjel is a feladaton dolgoztunk, bár már a fáradtság nagyon erőt vett rajtunk.

Másnap reggel 12 csapat ült a zsűrivel szemben, akinek tagjai híres személyek, őket azelőtt csak tv-ből láttunk. (Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke, Puskás László író, Olajos István és felesége, stb). Nagy élménnyel tértünk haza, s bár a végeredményt az úton hazafele tudtuk meg, mi már azért is boldogok voltunk, mert ott lehettünk. Mindenki meglepődve fogadta a hírt, hogy a döntőben hatodik helyen végeztünk és ezzel részesei lettünk egy jutalomkirándulásnak Kárpátaljára. Felkészítőtanárunk, Mészáros Ágoston, nem tudott eljönni velünk, így a kantai Szentháromság templom káplánja, Hölgyes Pál-Zsolt kísért el minket. Lakiteleken már várt az áprilisban elhagyott udvar, ahol otthon is éreztük magunkat, hiszen mi már "hazajöttünk".

Volt egy ember, Lezsák Sándor, akinek mosolya, alázatossága és istenhite mindannyiunkban fontos kérdéseket fogalmazott meg, Hajnali négykor is ugyanaz a szeretetteljes úr hívogatott a buszra, akivel áprilisban megismerkedhettünk.

Első megállónk még Magyarország területén, Máriapócson volt, ahol megnéztük az egyik Európában híres búcsújáró kegyhelyet, a több mint 350 évvel ezelőtt épült Bazilikát, a Monostor és a kolostor épületét. Egy finom ebéd és néhány órás út után átléptünk a Beregsurányi-Asztély magyar-ukrán országhatáron. Egy ismeretlen ország fogadott minket, de mégis úgy éreztük, mintha kicsit otthon lennénk benne. A hegyek, a városok, a várak egy közös történelmi múltról tanúskodtak.


Ungváron megnéztük Romzsa Tódor nyughelyét a görökkatolikus Székesegyházban, majd Beregszász városában sétálgattunk és hallgattuk az "idegennyelven" beszélő embereket. Mezőváriba aludtunk egy nagyon kedves és vendégszerető családnál, ahol finomabbnál finomabb ételek vártak ránk, majd egy jó puha ágy, ahol aludhattunk végre egy nagyot. Másnap indultunk Tiszaújlak fele, ahol a Turulos emlékművet néztük meg, majd Técsőn a Kossuth Lajos és Hollósy Simon szobrot, végül Nagybocskón Romzsa Tódor szülőházát. Jártunk Európa közepén is, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézetének számítása szerint Európa földrajzi középpontja Terebesfejérpatak határában van, ahová 1887-ben egy obeliszket állítottak.


Rahónál egy érdekes "találkozás”-ban volt részünk, láthattuk ahogy a Fekete-és Fehér-Tisza összefolyik. A következő napon a honfoglaló magyarok bejövetelének emlékhelyére mentünk, a Vereckei hágóra, ahol egy kiadós eső sikeresen eláztatott, de nem ment el a kedvünnk, hiszen csapatunk koszorúzásra készült, így a csapatpólót magunkra véve megérkeztünk Szolyvára, a sztálini koncentrációs tábor siratófalához.

Végső állomásunk, ami talán a legjobban megmaradt bennünk, Munkács és Lóka környéke volt Ezen a vidéken üldözték és követtek el merényletet Romzsa Tódor ellen. Ahogyan mentünk az úton, egy pillanatnyi érzés, gondolat jött elő abból, amit a püspök üldözéséről olvastunk. Soha nem érezhetjük azt a kegyetlenséget, amit ő érezhetett akkor, de a szívünkkel felfoghatunk valamit abból, amit átélt.

Ez a kirándulás is, sok élmény és boldog pillanat mellett magtanított valamire, amit Tódor püspök megfogalamzott: Nincs az a szenvedés, baj, vagy akár halál, amit ne lenne érdemes vállalni az Úrért.

Ezúttal köszönöm csapatunk nevében Mészáros Ágoston tanár úrnak, hogy segített felkészülni a versenyre és elkísért minket Lakitelekre, Bejan András igazgató úrnak az anyagi támogatást és Hölgyes Pál Zsolt tisztelendő úrnak, aki velünk volt Kárpátalján és vigyázott ránk.

Haszmann Ágota (XII. E) beszámolója