2010. szeptember 30., csütörtök

Zarándokút és tanulmányi kirándulás Kárpátalján

"És mi baj, ha megölnek,
 Krisztusért meghalni
 annyi, mint örökké élni."
                          (Romzsa Tódor leveléből,1939)

Egy nagy emberre emlékezve a múltat visszahívjuk a jövő számára. 2010. áprilisában  ilyen jelentős emlékezésre indultunk el. A Keresztény szó c. újságban minden évben a Lakiteleki Népfőiskola egy történelmi vetélkedőt hirdet meg, aminek témája egy jelentős személy életének és kortöténetének ismerete. Idén Romzsa Tódor görögkatolikus püspök életével ismerkedhettünk meg. A vetélkedő három írásos fordulóból állt, az újságban megjelent kérdésekre postán küldtük be a válaszokat. Az első 24 legjobb eredményt elérő csapat Lakiteleken folytatta a verseny további két fordulóját. Az Üzenet csapat is a szerencsések között volt. Három lány (Lackó-Dávid Zsófia, Boros Henrietta és Haszmann Ágota) kíváncsian érkeztünk a verseny helyszínére, a Lakiteleki Népfőiskolába, ahol meseszép környezet várt minket.

Kötelességünk itt már csak az volt, hogy az eddig összegyűjtött tudás és információk alapján sikeresen érjünk az elődöntő és döntő végére. Minden csapat a legnagyobb erőbedobással próbált teljesíteni a nagyon nehéznek tűnő írásos felmérőn. Ismernünk kellett Romzsa Tódor életét, az adott kor művészettörténetét, politikatörténetét stb. Az elődöntőből a döntőbe kerültünk, ami újabb kihívást jelentett, rögtön neki is fogtunk készülni másnapra. Még éjjel is a feladaton dolgoztunk, bár már a fáradtság nagyon erőt vett rajtunk.

Másnap reggel 12 csapat ült a zsűrivel szemben, akinek tagjai híres személyek, őket azelőtt csak tv-ből láttunk. (Lezsák Sándor, a magyar országgyűlés alelnöke, Puskás László író, Olajos István és felesége, stb). Nagy élménnyel tértünk haza, s bár a végeredményt az úton hazafele tudtuk meg, mi már azért is boldogok voltunk, mert ott lehettünk. Mindenki meglepődve fogadta a hírt, hogy a döntőben hatodik helyen végeztünk és ezzel részesei lettünk egy jutalomkirándulásnak Kárpátaljára. Felkészítőtanárunk, Mészáros Ágoston, nem tudott eljönni velünk, így a kantai Szentháromság templom káplánja, Hölgyes Pál-Zsolt kísért el minket. Lakiteleken már várt az áprilisban elhagyott udvar, ahol otthon is éreztük magunkat, hiszen mi már "hazajöttünk".

Volt egy ember, Lezsák Sándor, akinek mosolya, alázatossága és istenhite mindannyiunkban fontos kérdéseket fogalmazott meg, Hajnali négykor is ugyanaz a szeretetteljes úr hívogatott a buszra, akivel áprilisban megismerkedhettünk.

Első megállónk még Magyarország területén, Máriapócson volt, ahol megnéztük az egyik Európában híres búcsújáró kegyhelyet, a több mint 350 évvel ezelőtt épült Bazilikát, a Monostor és a kolostor épületét. Egy finom ebéd és néhány órás út után átléptünk a Beregsurányi-Asztély magyar-ukrán országhatáron. Egy ismeretlen ország fogadott minket, de mégis úgy éreztük, mintha kicsit otthon lennénk benne. A hegyek, a városok, a várak egy közös történelmi múltról tanúskodtak.


Ungváron megnéztük Romzsa Tódor nyughelyét a görökkatolikus Székesegyházban, majd Beregszász városában sétálgattunk és hallgattuk az "idegennyelven" beszélő embereket. Mezőváriba aludtunk egy nagyon kedves és vendégszerető családnál, ahol finomabbnál finomabb ételek vártak ránk, majd egy jó puha ágy, ahol aludhattunk végre egy nagyot. Másnap indultunk Tiszaújlak fele, ahol a Turulos emlékművet néztük meg, majd Técsőn a Kossuth Lajos és Hollósy Simon szobrot, végül Nagybocskón Romzsa Tódor szülőházát. Jártunk Európa közepén is, ugyanis az Osztrák-Magyar Monarchia Térképészeti Intézetének számítása szerint Európa földrajzi középpontja Terebesfejérpatak határában van, ahová 1887-ben egy obeliszket állítottak.


Rahónál egy érdekes "találkozás”-ban volt részünk, láthattuk ahogy a Fekete-és Fehér-Tisza összefolyik. A következő napon a honfoglaló magyarok bejövetelének emlékhelyére mentünk, a Vereckei hágóra, ahol egy kiadós eső sikeresen eláztatott, de nem ment el a kedvünnk, hiszen csapatunk koszorúzásra készült, így a csapatpólót magunkra véve megérkeztünk Szolyvára, a sztálini koncentrációs tábor siratófalához.

Végső állomásunk, ami talán a legjobban megmaradt bennünk, Munkács és Lóka környéke volt Ezen a vidéken üldözték és követtek el merényletet Romzsa Tódor ellen. Ahogyan mentünk az úton, egy pillanatnyi érzés, gondolat jött elő abból, amit a püspök üldözéséről olvastunk. Soha nem érezhetjük azt a kegyetlenséget, amit ő érezhetett akkor, de a szívünkkel felfoghatunk valamit abból, amit átélt.

Ez a kirándulás is, sok élmény és boldog pillanat mellett magtanított valamire, amit Tódor püspök megfogalamzott: Nincs az a szenvedés, baj, vagy akár halál, amit ne lenne érdemes vállalni az Úrért.

Ezúttal köszönöm csapatunk nevében Mészáros Ágoston tanár úrnak, hogy segített felkészülni a versenyre és elkísért minket Lakitelekre, Bejan András igazgató úrnak az anyagi támogatást és Hölgyes Pál Zsolt tisztelendő úrnak, aki velünk volt Kárpátalján és vigyázott ránk.

Haszmann Ágota (XII. E) beszámolója

Egy tisztább környezetért

A Let's do it Romania országos kampány keretében szeptember 24-én szemétgyűjtési akcióban vett részt iskolánk nevelői és diákjai közül egy csoport. A Bokor Tibor szenátor úr irodája által szervezett program mindkét helyszínén jelen voltunk. A XII. B osztály a Bálványoson gyűjtött, a többi résztvevő a kantai katolikus templom környékének tisztítását vállalta. Hatvanan voltunk jelen, és hetven zsák szemetet gyűjtöttünk össze.
Valljuk, környezetünk tisztaságáért és jó közérzetünkért mi is felelősek vagyunk!

A közösségi élményt tanárok és diákok közös üstjében főzött bográcsolással füszereztük.

Szervező pedagógusok Bejan András igazgató úr, Dr. Mocsáry Gondos Beáta aligazgatónő és Nagy-Babos Tamás magyartanár.

2010. szeptember 14., kedd

Egy utazás emlékei - Ugron Nóri beszámolója

Kiskunmajsa. Budapest. Bécs. Tihany. Balaton. Ezekkel az állomásokkal vehetett részt egy csapat Nagy Mózeses diák, június 11 és 15 között Gáspár Mária és Mészáros Ágoston tanárok által szervezett felejthetetlen kiránduláson.

Az évzáró utáni hőségben vette kezdetét utunk. A buszon hamar megismerkedtünk egymással, így a fullasztó melegben is jól utazhattunk Kiskunmajsáig, ahol az első éjszakát töltöttük. Az esti fuvallatban a szúnyogcsípések ellenére kellemesen elütöttük az időt. Másnap reggel megnézhettük az itt található ’56-os múzeumot és a hősök tiszteletére épített kápolnát. A kápolnában a hősök emléke előtt imával tisztelegtünk és ezzel a bensőséges, a képek láttára meghitt hangulatban indultunk tovább Budapest fele.

A Hősök terére megérkezvén választanunk kellett, több lehetőség is adott volt az igényeknek megfelelően. A csoport egy része az állatkertbe vette az irányt, a másik fele a 2002-ben létesített Terror házaba indult.

A tűző napon tett rövid séta után megérkeztünk a meghökkentő múzeumba, melynek a nevét szó szerint lehet értelmezni, valóban a terror házába léptünk be akkor. Az első terem horrorisztikus képe végigkísért az épületen. Az ormótlan tankról csöpögő olaj és a több ezer áldozat portréja a falon sokkolóan hatott mindnyájunkra. A következő termekben látott képek, videó felvételek és hanganyagok, fegyverek, az áldozatok tárgyai, katonai egyenruhák, idézetek és a szovjet propaganda eszközei átfogó képet adtak egy általunk ismeretlen, kegyetlen világról, mely nem is olyan rég még ezen a területen dominált. Az épület pincéjében, mely a nácik és a szovjet unió ideje alatt tényleg börtönként szolgált, megtekinthettünk néhány kínzókamrát, egyeseket ki is lehetett próbálni, cellákat, és Siralomházat. Felháborodva, meghatva és ugyanakkor lenyűgözve hagytuk el az épület küszöbét.

Felkavarodott lelkivilágunkat a tikkasztó hőség hamar más irányba terelte és a csoport többi részéhez csatlakozva megtekintettük a Budai várat és a Mátyás templomot. A reneszánsz épületegyüttesben eltévedve, majd ismét utunkra lelve indultunk tovább. Este kifáradtan, élményekkel tele érkeztünk meg a főapát meghívására Pannohalmára, ahol az elkövetkező éjszakákat is töltöttük.

A következő reggel Bécs volt az útirány. Pár óra után beléphettünk az egykori Osztrák-Magyar Monarchia székhelyébe. A hatalmas épületek, paloták, szobrok, a tereken hajtó konflisok, fiákerek és néhány a múltat idéző, korabeli ruhás ember teljesen elvarázsolja a turistákat, akikből láthatunk itt bőven. Mintha egy másik világba csöppentünk volna. És valóban.

Megtekintettük a gótikus stílusban épült Szent István dómot és ugyanitt a csoport egy része részt vehetett szentmisén is. A többiek ez idő alatt a Hofburgban (az egykori császári rezidenciában) időztek. Itt a királyi lakosztályok révén betekintést nyerhettünk a császári udvar életébe, valamint a Sissi Múzeum reális képet festett a filmből már jól ismert, legendává vált Erzsébet királynő mindennapjairól és gondolatairól. Emellett a kincstárat (németül Schatzkammer) is meglátogattuk. Itt látható erdélyi fejedelmünk, Bocskai István koronája is.

Utolsó bécsi állomásunk a Schönbrunn volt, a királyi család nyári rezidenciája. A kastély hatalmas kertjével, labirintusával és rózsáival, barokk termeivel, bútoraival teljesen visszaröpített az időben. Olykor a zene hallatára tényleg egy régi bálon képzelhettük magunkat, ahol az ember eltörpül a hatalmas falak mellett.
Káprázó szemekkel, felszabadulva és egy más világ képével tértünk vissza az ezer éves apátságba. Következő reggel helyi diákok elkalauzoltak e régi épület falai között és bepillantást nyerhettünk ezer éves történelmébe.

Ebédre megérkeztünk Tihanyba. Itt ismét egy régi apátság múltjával ismerkedtünk meg, mely arról híres, hogy alapítólevelében találhatóak az első magyar nyelvemlékek. A leghíresebb közülük talán a „feheruuaru rea hodu utu meneh rea”, vagyis a Fehérvárra menő hadiút. Az altemplomban látható alapítójának, I. András királyunknak a sírja.

Délután az információk hadától majdhogynem szétrobbanó fejünket a Balaton vizében hűthettük le. Az egész délután a strandolásé volt, majd gondolatainkban az utolsó nap lehangoltságával tértünk aludni.
Másnap, az utolsó nap kora reggel indultunk útnak. A nyomasztó és fárasztó, hosszú út nevetgélések közepette telt el, ahogyan az egész kirándulás is. Élményekkel, új érzésekkel, más világok képeivel, nevetésekkel, információkkal, barátságokkal, telefonszámokkal és ímél címekkel gazdagon szálltunk le a buszról idehaza. Egy jókora alvás után mindnyájunk szívében továbbél ennek a néhány napnak az emléke. Olyan volt ez, mint a színfoltok a festő palettáján… olykor fárasztó és nehéz fekete vagy barna… máskor könnyű és vidám narancs, piros… tiszta fehér… és a körülölelő természet zöldje…

Ugron Nóri